Zivatarok csapnak le ezekre a vármegyékre hétfőn: kiadták az elsőfokú riasztást
Hat vármegyére is kiadták a figyelmeztetést.
Tavaszias idővel, de helyenként záporokkal indít a hét első napja, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést.
Időjárás február 23-án
A HungaroMet előrejelzése szerint hétfőn kora délután szakadozott felhőzet mellett a legtöbb helyen hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Délután a keleti tájakon is megszűnik az eső, záporeső, de aztán északnyugat felől újabb záporok érkeznek, néhol az még ég is megdörrenhet.
A nyugati, északnyugati szél nagy területen megélénkül, északon meg is erősödhet. Záporok, zivatarok környezetében, illetve a magasabban fekvő helyeken viharos széllökések is előfordulhatnak. A hőmérséklet délután általában 10-16 fok között alakul, északkeleten lehet ennél kissé hűvösebb az idő. Késő estére 1-9 fok közé hűl le a levegő.

A HungaroMet elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adott ki zivatarokra Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékre.
Hétfőn éjszaka megnövekszik a felhőzet, de időszakos szakadozások is előfordulhatnak. Több helyen valószínű eső, záporeső, néhol további égdörgés is várható. A nyugati, északnyugati szél átmenetileg mérséklődik, majd az éjszaka második felében ismét megélénkül. Záporok, zivatarok környezetében, illetve a hegyekben erős lökések is várhatók. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1, +7 fok között alakul.
400 ezer forintot kaphatsz, ha ez igaz rád: február végéig kell megérkeznie
Esetleg még márciusra átcsúszhat az utalás.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- változás
- benzin
Rossz hír jött az autósoknak: kedden fog életbe lépni
- időjárás
- new york
















