
Egy újabb döntés, amivel te járhatsz rosszul: felháborodtak a szolgáltatók
Hátrányosan érintené a fogyasztókat a hűségidő lerövidítése?

Iparági egyeztetést sürgetnek a távközlési szolgáltatók a hűségidő rövidítésének tervéről, mivel véleményük szerint hátrányosan érintené a fogyasztókat, ha a hűségidő két évről legfeljebb egy évre csökkenne - nyilatkozta az MTI-nek a Vodafone, a Telenor és a Magyar Telekom.
Az elektronikus hírközlésről szóló törvényhez a maximális hűségidő csökkentésére két kormánypárti képviselő nyújtott be módosító javaslatot, az indoklás szerint a fogyasztók kiszolgáltatottságának csökkentése érdekében, amiről a Népszava és a Világgazdaság írt csütörtöki számában.
A Vodafone az MTI megkeresésére azt közölte, hogy amennyiben a törvény a javaslat szerint módosul, a fogyasztók kedvezőtlenebb feltételekkel vehetnék igénybe a szolgáltatásokat, hiszen a jelenlegi szolgáltatásportfólió árazásánál általában kétéves futamidővel számolt a cég a tarfiacsomagoknál és a készülékvásárlásoknál. A Vodafone a témában iparági egyeztetést sürget, hiszen álláspontjuk szerint a törvénymódosítás jelen formájában nem járna a fogyasztók számára kedvező változásokkal.
Ugyanakkor lassítaná a digitalizáció folyamatát, és nem támogatná a kormányzat azon törekvését, hogy a lakosság mind nagyobb hányada férjen hozzá a digitális szolgáltatásokhoz. A Telenor abban bízik, hogy mielőtt végleges döntés születne ebben a kérdésben, a jogalkotók figyelembe veszik a szolgáltatók véleményét. Megjegyzik, hogy az elektronikus hírközlési törvény szerint ugyan a hűségszerződés maximum 24 hónapra köthető, de a szerződés megkötését megelőzően a szolgáltatóknak mindenképp fel kell ajánlani az ügyfelek számára a 12 hónapig, továbbá a határozatlan ideig tartó előfizetői szerződés megkötésének lehetőségét is.
Ezért a Telenor szerint a hatályos szabályozás megfelelően biztosítja az ügyfelek számára a választás lehetőségét többféle szerződéses konstrukció között. A törvénymódosítási javaslat mindenképpen hátrányos lenne ügyfeleink számára például a készülékvásárlásnál - írta a cég, hozzátéve, hogy ügyfelei jelentős része drága okoskészülékekre vágyik, amelyek a hűségidőt is magában foglaló részletfizetési megoldásokkal egyszerűen megszerezhetők. Az ügyfelek jelentős részének viszont nagyon megterhelő, vagy lehetetlen lenne szerződéskötéskor, egyszerre, egy összegben kifizetni a készülékek árát.
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
A Magyar Telekom úgy reagált: épp az okoz hátrányt az előfizetőknek, ha megszűnik vagy lerövidül a határozott idejű szerződés időtartama alatt adott kedvezmények lehetősége. A szolgáltató szintén arra figyelmeztetett, hogy a hűségidő egy évben történő maximálása különösen érzékenyen érintené a magas árszínvonalú okostelefonok elérhetőségét, hiszen a rövidebb hűségidő miatt az ezekre adott kedvezmények nagysága csökkenhet. Az ügyfeleknek jelenleg is szabad választási lehetőségük van, hogy kötnek-e hűségszerződést, illetve hogy milyen időtartamra - jegyezte meg a cég.