Ritka égi tüneményben lehet részed csütörtök este: ekkortól lesz érdemes az eget figyelni
Gyönyörű látványoságokkal kecsegtet a tavaszi égbolt.
Csütörtökön este 8 óra körül négyesfogat látható az égen: egy egyenes mentén helyezkedik el a Jupiter, a Hold és a Plejádok, valamint a szabad szemmel nem látható Uránusz. Kézitávcsővel egy üstökös is megfigyelhető ugyanezen az estén.
Együttállás március 14-én
A tavaszi égbolt sok különlegesen szép látványossággal kecsegtet: március 14-én az esti égen majdnem függőleges vonalban húzódik egymás fölött a Jupiter, a Hold, a Fiastyúk, és még az Uránusz szabad szemmel nem látható bolygója is beáll a sorba - áll a Svábhegyi Csillagvizsgáló MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Mint írják, sötétedés után 19 órakor a nyugati égboltra pillantva feltűnő jelenség a Hold 25 százalékos, dagadó sarlója, közel 40 fokos magasságban. A Holdtól kiindulva az együttállás többi résztvevőjét is könnyű lesz megpillantani.
A Hold alatt, körülbelül 11 fokos távolságban lesz látható Naprendszerünk ötödik bolygója, a gázóriás Jupiter. Erőteljes, -2 magnitúdós látszó fényességével minden csillagnál fényesebbnek látszik. Ha van távcsövünk vagy binokulárunk, érdemes közelebbről is megnézni a Jupitert, hiszen négy leglátványosabb holdja, a Galilei-holdak néven ismert Io, Europa, Ganymedes és Callisto is látszani fog - emelik ki a közleményben.
Az együttállás harmadik szabad szemmel látható résztvevője a Bika csillagképben található Plejádok, népi nevén Fiastyúk nyílthalmaz: a csillaghalmaz a Jupiter-Hold egyenest követve a Hold fölött található meg. Városból ködös, kiterjedt foltként látszik, amelyben csillagok sejlenek. Vidéki égboltról 7-10 jól elkülöníthető csillaga is megpillantható. Az együttállás különlegessége, hogy a látóhatárhoz képest meredeken hajló tavaszi ekliptika miatt az égitestek majdnem függőleges vonalban húzódnak a zenit felé - olvasható a közleményben.
Az együttállás negyedik résztvevője, az Uránusz átlagos égről nem látszik szabad szemmel, egy kézitávcsővel azonban könnyen megtalálható. A bolygó a Holdat a Jupiterrel összekötő egyenes mintegy felénél, attól enyhén balra fekszik. Az 5,8 magnitúdós bolygó a Kos csillagkép 6,1 magnitúdó fényességű 53 Arietis csillagával alkot laza párost, az apró zöldes planéta korongjának megfigyeléséhez azonban komolyabb csillagászati távcső és legalább 200-250-szeres nagyítás szükséges - írják.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Mindezeken kívül még egy különleges objektum is megfigyelhető a március 14-i égbolton, mégpedig a 12P/Pons-Brooks-üstökös. Az üstökösök jórészt jeges anyagokból álló, kis égitestek, amelyek a Nap körül elnyúlt ellipszispályán keringenek. Általában egy 1-40 kilométeres átmérőjű magból, a Nap közelébe érve egy mag körüli kómából és gyakran csóvából állnak. A csóva a párolgás hatására jön létre, és jellegzetes, elnyúlt alakot kölcsönöz az üstökösnek. A 12P/Pons-Brooks-üstökös a tavasz sok éjszakáján megfigyelhető, ezúttal az Androméda csillagkép közepén, a Delta Andromedae csillag fölött látszik. Bár fényessége nem éri el a szabad szemes határt, de az 5,5-6 magnitúdós apró égi vándor egy kézitávcsővel már könnyen megpillantható - áll a közleményben.
A jelenségről és annak megfigyeléséről a Svábhegyi Csillagvizsgáló blogbejegyzésében, a https://svabhegyicsillagvizsgalo.hu/hirek/blog/elkepeszto-esti-latvany-egy-vonalban-a-hold-a-jupiter-az-uranusz-es-a-plejadok linken található további információ.
Felismered a kutyafajtákat egyetlen képről? 8 kérdés, ami feladja a leckét
Ezeket a kutyafajtákat nem mindenki tudja elsőre beazonosítani.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!