A gyászon nem lehet túllenni, ha elvesztettünk valakit: az elfogadás viszont sokat segíthet az emlékezésben

Nincs véglegesebb, könyörtelenebb és kérlelhetetlenebb dolog a halálnál. Szerettünk, barátunk elveszítésével lelökhetetlen, elképzelhetetlen súly nehezedik a lélekre.

A gyászoló fájdalma jogos és természetes fájdalom, amit nem könnyű megélni. Nincs szabály, mennyi idő alatt, vagy mennyire kell elmúlnia, nincs orvosi könyv, ami általános gyógyírt javasolna rá. A folyamat mindenkiben egyénileg zajlik, és mindenkinek más segíthet közben. Pszichológuskörökben mégis állandó téma ez a fajta veszteség, és mivel munkájuk során a szakértők megannyi esettel találkoznak, sokukban megfogalmazódik egy lehetséges út, hogyan lehet a történtek ellenére is tovább létezni.

Túllépni nem, csak elfogadni lehet

Mary C. Lamia kaliforniai klinikai pszichológus szerint az első, amit muszáj lenne tisztázni, egy óriási és igen általános félreértés, miszerint a gyászon túl lehet lépni.

Sokan ugyanis azt gondolják, hogy ha alaposan elgyászolják elvesztett szerettüket, akkor utána képesek lesznek lezárni a történteket. Mindez ugyanakkor azt feltételezné, hogy a veszteség csak egy bizonyos pontig okoz szomorúságot, azután semlegessé válik. Ez pedig nem igaz.

Amint Lamia mondja, szakmabéli és laikusok által is vélt tévedés, hogy a gyász folyamata egy valamikor elkezdődő és valameddig tartó, teljesíthető, befejezhető cselekvés. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a veszteség ténye időről időre újra és újra feltör az emberi lélekben, szomorúságot okozva. Ezt pedig nem a terápiák vagy egyéni módszerek alkalmatlansága okozza, hanem egyszerűen a gyász természete. Az, hogy ezen a veszteségen nem lehet túllendülni.

Noha idővel a fájdalom tompulhat, és az ember rájöhet arra, hogy őt személy szerint mi nyugtatja meg, amikor eszébe jut az elhunyt. A veszteség tényét viszont Lamia szerint soha nem lehet kitörölni az érzelmi memóriából.

Arra is felhívja a figyelmet, hogy az egész folyamat nem arról szól, hogy a gyászoló elküzdje magát a lezárásig. Sokkal inkább arról, hogy az ember elfogadja, amit érez, és ráismerjen, hogyan kerekedhet felül a rossz érzéseken. Lesznek születésnapok, évfordulók, fotók, és ezek mind előhívják ezeket.

Emlékezni kell

A gyász megélésében a szakértő szerint az segít, ha az ember nem küzd foggal-körömmel a vele járó érzések ellen, és nem akar mindenáron túllépni. A gyásznak fontos szerepe van az ember életében: figyelmeztet. Azért van, hogy segítsen emlékezni. A feledésben való reménykedés tehát homlokegyenest szembemegy az egész lényegével.

Lamia szerint szükség van rá, hogy emlékezzünk, az emlékezésnek pedig számos módja lehet. Emlékezhetünk arra, mit tanított nekünk az elvesztett személy. Felidézhetünk kedves, közösen megélt eseményeket. Ha pedig ilyenkor sírni kell, akkor nem szabad visszanyelni a könnyeket.

A pszichológus Henry Wadsworth Longfellow versében látja a gyász megélésének lényegét. A sorok így szólnak szabad fordításban:

Minden ünnep között a legszentebbek azok
Amelyeket csendesen, magunkban tartva ünnepelünk;
Szívünk titkos évfordulói.

Miért álmodunk elvesztett szeretteinkkel?

Bár felkavaró lehet, van jelentősége, és jót tesz, ha az ember elhunyt szerettével álmodik.

• gyász
• gyászfeldolgozás
• lélek
• veszteség
• szomorú
• Terasz