Különleges szamár született Debrecenben: hófehér színe miatt még aranyosabb
A jó egészségnek örvendő kisszamár bő egy év vemhességet követően jött a világra.

Nagy nap volt a mai a Debreceni Állat- és Növénykertben, hiszen a közönség is megismerhette a hely legújabb lakóját, a fehér színű szamárkölyköt, aki pontosan két héttel ezelőtt jött a világra.
A hagyományokhoz hűen őt is a születése napjára eső névnap után kereszteltek el, így a szeptember 10-én kibújó kisszamár a Hunor nevet kapta. Különlegessége, hogy anyjához hasonlóan hófehér színű, ráadásul most még sokkal pelyhesebb a szőre is, így nagyon aranyos látványt nyújt.
Ez Hunor első napja a nyilvánosság előtt
A szamárcsikót eddig csak anyja és a gondozói láthatták, ám a mai napon a sajtó és a közönség számára is bemutatkozhatott, és úgy tűnik, nagyon jól bírja a ráirányuló figyelmet. Az állatkert szerint jó erőben lévő, egészséges kis csődör, akit anyja több mint egy évnyi vemhesség után szült meg. A Debreceni Állat- és Növénykert fontos célt tűzött ki maga elé: nemcsak a világ minden pontjáról származó, egzotikus fajokat szeretnék bemutatni a látogatóknak, hanem azokat a háziasított állatokat is, amelyek városi környezetben szintén nagyon különlegesnek számítanak. Ilyen a kis Hunor és családja is.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
(Képek forrása: MTI/Czeglédi Zsolt)
OLVASD EL EZT IS!

- szurikáta
- debreceni állatkert