A 3 leghíresebb UFO-észlelés, amit máig nem sikerült megmagyarázni
Van, amire a tudománynak sem sikerült magyarázatot adnia.
A legtöbb esetben az UFO-nak hitt repülő csészealjak és az égen cikázó, fura formájú objektumok tudományos úton mégiscsak magyarázatot nyernek: általában meteorológiai vagy optikai jelenség áll a háttérben, de az is előfordul, hogy csupán valamilyen földi repülőeszközt vélnek idegen tárgynak.
Mivel különösen nagy érdeklődés és kíváncsiság övezi az UFO-sztorikat, sokan ezt meglovagolva vissza is élnek a nyilvánosság adta lehetőséggel, de a történetüknek valójában nincs sok közük az UFO-khoz - őket a hozzáértők persze legtöbbször könnyen le is leplezik.
Vannak azonban légköri jelenségek, amelyek a tudománynak is fejtörést okoznak, a bizonyítékul szolgáló felvételek hitelességét pedig sosem sikerült cáfolni.
A Rendlesham-akták
Hosszú évek titkolózása után végül 2002-ben hozták nyilvánosságra azokat a brit UFO-aktákat, amelyek az amerikai légierő tisztjeinek beszámolóit tartalmazták, többek között a nyolcvanas évekbeli rendleshami erdei esetről, amelyet a kormány megpróbált eltussolni.
Az angol légierő jelentése szerint 1980. december 27-én hajnali három órakor két amerikai járőr lett figyelmes a laktanya hátsó kapuja mögül jövő furcsa fényekre.
A katonák először azt hitték, egy repülőgép zuhant le az erdőben, a helyszínhez közeledve azonban háromszögletű, különös fényben ragyogó tárgyat láttak: a tetején vörös, az alján kékes volt, a tárgyból áradó fehér fény pedig bevilágította az egész erdőt.
A jelenség hatására a környék állatai is megvadultak, ám, ahogy a katonák közelebb értek, a furcsa tárgy hirtelen ellibbent és eltűnt, majd órák múlva újra felbukkant a bázis háta mögött.
A szkeptikusok szerint csupán a közeli világítótorony fényjátéka lehetett, ugyanakkor a tisztek másnap három mélyedést találtak az erdő talajában két méter sugarú körben elhelyezkedve, a mélyedésekben pedig 0,1 millröntgen béta- és gammasugárzást mértek, ami a normális érték tízszerese.
Tunguszka-jelenség
1908. június 30-án reggel 7 óra 13 perckor rögzítették a máig megmagyarázhatatlan paranormális jelenséget, amikor Szibéria középső részén, az Alsó-Tunguszka és a Léna folyók között a légkörbe lépett egy különös, fényes égitest, ami egy idő után tűzgömbbé vált, dél-délnyugat felől észak-északkelet felé haladt, fokozatosan süllyedve 4-500 kilométert tett meg, majd mintegy hat-nyolc kilométer magasságban hirtelen felrobbant. A közelben legelő állatok hamuvá égtek, a robbanás ereje 30 kilométeres körzetben minden fát gyökerestül kitépett, sőt, a helyszíntől mintegy 60 kilométerre lévő településen is betörtek az ablakok, ajtók, de a fény- és hanghatásokat még 500 kilométerre is érzékelték.
UFO-kutatók szerint kizárt, hogy meteoritbecsapódás lett volna a háttérben, mert kráter nyomára egyáltalán nem bukkantak. Az állami finanszírozású expedíció vezetője akkor azt mondta, a végzetes becsapódást valószínűleg földönkívüliek akadályozták meg azzal, hogy szétrobbantották a tárgyat, amely szintén UFO-maradvány lehetett. Míg felszíni becsapódásnak semmi nyoma nem volt, a teljes növényzet kipusztult a körzetben.
Marfa-fény
A texasi Marfa városának közelében, a Paisano-hágón hajtotta át éppen szarvasmarháit egy fiatal marhapásztor 1883-ban, amikor hirtelen furcsa, vibráló fényeket fedezett fel az égbolton. A megmagyarázhatatlan jelenség akkor bukkant fel először a környéken, de nem utoljára.
Legközelebb 1919 nyarán tapasztalták újra a különös fényzáport texasi cowboyok, akik próbálták kinyomozni a forrását, de nem sikerült rábukkanniuk. A közeli városról elnevezett fényjelenséget azóta többször is észlelték, ám a mai napig nem sikerült beazonosítani: mocsárgáz és gömbvillám is szerepelt a lehetséges magyarázatok között, de az UFO-sztorit sem cáfolták.
A második világháború alatt a közelben gyakorlatozó pilóták a levegőből is vizsgálták, de ők sem jutottak eredményre. Azóta a környék turistalátványosság lett, a helyi rendőrség pedig megfigyelőpontot hozott létre a közelben, hogy azonnal elcsípjék a felbukkanó fényeket.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Képek forrása: en.wikipedia.org, Rendlesham szócikk, Bluewave; scott.net; en.wikipedia.org, Marfa szócikk, Leaflet.
OLVASD EL EZT IS!
- földönkívüliek
- érdekességek a világból
A világ legrégebbi UFO-ábrázolásai?
- földönkívüliek
- érdekességek a világból
Az UFO-k vagy a sátán üzenetei a körök? A tudósok szerint nem hamisítvány
- földönkívüliek
- videó