Kardiológusokkal teli repülőn lett szívrohama: amikor a véletlen sorsszerűnek tűnik
Vannak helyzetek, amikor nincs más magyarázat, mint az, hogy a sors keze avatkozott be.
Mindenki élhetett már meg olyan helyzetet, amikor szinte megszólalni sem tudott, csak értetlenkedve állt és pislogott, hogyan történhetett egy szerencsés véletlen. Ilyenkor rendszerint a sors kezét emlegetjük, vagy, aki keresztény, Isten segítségével is magyarázhatja az eseményeket.
Akárhogy is, de az élet képes megírni a legmesésebb, leghihetetlenebb forgatókönyveket, a legvalószínűtlenebb véletlenekkel.
Egy utas csodás szerencséjének köszönheti életét
2004-ben történt, mint a BBC is beszámolt róla, hogy egy idős nő, Dorothy Fletcher repülőre szállt, hogy Angliából Floridába utazzon. Útközben azonban rosszul lett, a szívéhez kapott: az asszonynak szívrohama volt ott és akkor, ahol és amikor semmi esélye nem volt mielőbb kórházba jutni.
A körülötte ülők és a gép személyzete tétován állta körbe, mire valaki hangosan felkiáltott, van-e esetleg orvos a gépen. 15 kardiológus, azaz szív- és érrendszeri specialista állt fel székéből. Kiderült, elképesztő szerencséjének köszönhetően Dorothy egy olyan járatot választott, melyen ez a 15 fős orvoscsoport is helyet foglalt. Életben tudták tartani Floridáig, ahol annak rendje szerint kórházba került.
Az utcaseprő, akire potyogtak a gyerekek
Mint a Time magazin réges-régi, online archivált cikke írta, egy utcaseprő is elképesztő véletlenek alanya lett. 1938-ban a detroiti utcaseprő, Joseph Figlock gyanútlanul dolgozott, mint máskor is, amikor egyszer csak egy kisgyerek esett rá egy negyedik emeleti lakás ablakából. Bár mindketten jókora ütést szenvedtek el, csodával határos módon sem az utcaseprő, sem a kicsi nem halt meg.
Ami még szenzációsabb, hogy egy másik alkalommal ugyanez ismétlődött meg a férfival: a kétéves, David Thomas is - furcsa mód szintén egy negyedik emeleti lakásból - ráesett az utcaseprőre. A dolog egyszer is hihetetlen, de, hogy egyazon ember hogyan lehet két alkalommal is egy-egy kipottyanó gyerek alatt az utca épp megfelelő pontján, az már valóban sorsszerű küldetésnek tűnik.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Talált lufi a megfelelő névvel
Akár egy Disney-mesében is történhetett volna, ám ezt a sztorit a valóság írta. Buxtonékhoz 2001-ben azzal csengetett be a szomszédjuk, hogy talált egy léggömböt, melyen az ő lányuk neve szerepel azzal a kéréssel: juttasd vissza Laura Buxtonnak. A szomszéd viszont hiába csengetett, a lufi nem a kislányé volt.
Mint kiderült, a léggömböt a 225 kilométerre élő másik Laura Buxton eresztette szélnek egy évfordulós partin, mintegy játékból, hátha valaki valahol megtalálja, és felkeresi őt később. Arra senki sem gondolt, és a véletlen játéka valóban elképesztő, hogy a lufi végül egy Laura Buxton nevű lánynál köt majd ki. Felvették a kapcsolatot, és további hasonlóságok is kiderültek: például mindkét lány labradorgazdi, és még tengerimalacuk is van. Ugye, milyen elképesztő véletleneket szül az élet?
Bizarr dolgok, amiket padlásokon találtak
Nemcsak sorsszerű események döbbenthetik meg az embert, hanem olykor váratlan tárgyak is, melyeket saját otthonában talál.
A valaha volt legbizarrabb dolog, amit padláson találtak: fejet rejtett a doboz
Nézegess képeket!
Elolvasom