
500 fiatal ropja Brahms magyar táncaira a téren - Te is elámulhatsz rajtuk hétvégén
A tanszünet első hétvégéje látványos és hangulatos programkavalkáddal vár mindenkit.

A várva várt tanévzáró hétvégén bőven lesz lehetőség a szórakozásra. Érdemes kilátogatni az Adyliget szomszédságában levő cserkészparkba, ahol már javában tart a III. Kolorádó Fesztivál, de több budai kerületben is ingyenes koncertekkel várják a látogatókat.
Ezen a hétvégén lesz ugyanis a II. kerület napja, de Óbuda is megkezdi egész nyáron át tartó programsorozatát. Az Arcade Fire első koncertjét adja Magyarországon, a belvárosban pedig ismét megrendezik a nagyszabású TérTáncKoncertet a tolerancia jegyében.
III. Kolorádó Fesztivál
Nagykovácsi, Sztrilich Pál Cserkészpark, június 13-17.
Ismét azoké az Adyliget cserkészparkja, akik szeretnék kiszakítani magukat a mindennapi üzemmódból, és részesei akarnak lenni egy két éve formálódó közösségnek. Ehhez olyan nemzetközi fellépőket hívtak, akik a saját terepükön a legeredetibb hangoknak számítanak - nemzetközi viszonylatban is a frontvonalban zenélő előadók jönnek, és a klubzenei palettát is olyanra faragták, hogy az még a barcelonai Sonar egyik helyszínén is nagyot ütne. Mellettük a magyar popzene krémje, összművészeti és civil programok várják a látogatókat ezen a nyári hosszú hétvégén.
További részletek itt olvashatók.
II. Kerület Napja
Budapest, Millenáris, június 15-16.
A II. Kerületi Önkormányzat ingyenes fesztiválját idén június 15-én - pénteken - és 16-án - szombaton - a Millenárison rendezik meg. Péntek este a The Biebers és a Honeybeast hallható majd, szombaton kicsiket és nagyokat is várnak a Kaláka családi koncertjére, lesz továbbá családi nap, és fellép az Ivan & The Parazol, valamint az LGT Zenevonat.
További részletek itt olvashatók.
Óbudai Nyár
Budapest, Óbuda, több helyszínen, június 15. és augusztus 31. között
Az elmúlt évek hagyományait folytatva idén nyáron is várja közönségét az Óbudai Nyár keretében az Óbudai Társaskör kertje. Június 28. és augusztus 3. között húsz estén át klasszikus és könnyűzenei koncertek, zenés színház, opera- és színházi előadások közül válogathatnak az érdeklődők. A Muzsika a kertben, Színház a kertben és Opera a kertben sorozatoknak az Óbudai Társaskör bensőséges hangulatú kertje ad otthont. A programsorozat kínálatában klasszikus zene, klezmer, jazz, boogie-woogie blues, zenés színház, opera és vígjáték is szerepel.
További részletek itt olvashatók.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
Arcade Fire: Infinite Content
Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, június 17., 19 óra
Sosem járt még Magyarországon, így különösen nagy izgalommal várhatjuk a 2000-es évek elején kevesek által ismert amatőr zenekarból gyakorlatilag pillanatok alatt kultegyüttessé, majd következő lemezeivel lépésről lépésre arénatöltő sztárzenekarrá emelkedő Arcade Fire koncertjét június 17-én a Papp László Budapest Arénában.
További részletek itt olvashatók.
TérTáncKoncert - Cigány Muzsikusokkal a Toleranciáért
Budapest, Szent István-bazilika előtti tér, június 17., 19 óra
Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar idén nyáron is megszervezi nagyszabású, ingyenes szabadtéri koncertjét, a TérTáncKoncertet. Brahms magyar táncaira több mint ötszáz hátrányos helyzetű térségből érkező és szerencsésebb sorsú, roma és nem roma fiatal táncol majd együtt június 17-én. Fischer Iván, a BFZ és a meghívott cigány muzsikusok a koncertet a nemrég elhunyt Kossuth-díjas cimbalomművész, Ökrös Oszkár emlékének ajánlják.
További részletek itt olvashatók.
OLVASD EL EZT IS!
- balaton
- érdekesség
A tengernél is kékebb most a Balaton: ilyenkor, nyár elején a legszebb
- érdekesség
- tudomány