Folytatódik a hőség, de nem lesz ilyen egyszerű a hét: ilyen időre számíthatunk
A kánikula mellett a héten is többször várhatók záporok, zivatarok.
Hétfőn az ország döntő részén többórás vagy sok napsütésre lehet számítani. Ugyanakkor északon gyakran lesz erőteljes a gomolyfelhő-képződés, az Északi-középhegységben és környékén több helyen valószínű zápor, zivatar. Másutt elszórt jelleggel várható csapadék, sőt a Dunántúl nyugati és déli megyéiben nem is valószínű. A szél csak zivatarok körül lehet átmenetileg erős vagy viharos. A hőmérséklet kora délután 27 és 34 fok között valószínű, a Tiszántúlon lesz a legmelegebb. Késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő.
Kedden általában sok napsütés várható. Az ország északkeleti harmadán lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés. A nap második felében nyugat felől fátyolfelhők is érkezhetnek. Főleg az északkeleti területeken valószínű szórványosan zápor, zivatar. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a délkeleti szél. Zivatarban viharos lökések is lehetnek. Délutánra 32 és 37, az északkeleti tájakon 28 és 31 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Szerdán a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában többórás napsütés valószínű. Helyenként előfordulhat zápor, zivatar, nagyobb eséllyel a nyugati, északnyugati vidékeken. Több helyütt megélénkül a déli, délkeleti szél. Zivatarban viharos lökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet 17 és 24, a maximum 28 és 38 fok között várható, északnyugaton, valamint az északkeleti tájakon mérhetik az alacsonyabb, a délkeleti vidékeken a magasabb értékeket.
Csütörtökön általában szintén többórás napsütésre számíthatunk a gomoly- és fátyolfelhők mellett, de egyre erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés. Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. A nyugati, délnyugati szél helyenként megélénkül, zivatar környezetében viharos széllökések is várhatók. A hajnali 15, 24 fokról 27 és 34 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Pénteken erőteljes gomolyfelhő-képződés valószínű, többfelé záporral, zivatarral. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, zivatarban viharos lökések is lehetnek. Hajnalban 14, 20, a délutáni órákban 25, 31 fok várható.
Fotók: Getty Images
Így nyaraltunk a ’60-as években
A Kádár-korszak első harmadában a külföldi utazások csupán egy szűk réteg számára voltak - ha körülményesen is -, de elérhetőek. A többieknek maradtak az itthoni szocialista üdülők, úttörőtáborok.
Így nyaraltunk a ’60-as években: ismerős a rozoga móló és a katonai sátor?
Nézegess képeket!
Elolvasom