Ilyen időjárás várható szeptember első hetében: a hajnalok különösen hűvösek lesznek
Ilyen időjárásra számíthatunk szeptember első hetében.
Hétfőn az északkeleti megyékben továbbra is erősen felhős időre és időszakos esőre, záporra van kilátás. Másutt a változó felhőzet mellett általában számíthatunk többórás napsütésre is, csak elvétve fordulhat elő zápor, zivatar. Délután nyugat felől újabb felhősödés kezdődik, és estefelé a Dunántúl egyes részein az eső is elered. A nyugatias szél megélénkül, zivatar környezetében meg is erősödhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 20 és 24 fok között várható, ugyanakkor az északkeleti megyékben kevéssel 20 fok alatt valószínű. Késő estére 12 és 18 fok közé csökken a hőmérséklet.
Kedden az erőteljes gomolyfelhő-képződés és sok magasszintű felhő mellett általában csak rövidebb napos időszakokra számíthatunk. Nappal többfelé várható zápor, elszórtan zivatar. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a nyugati, délnyugati szél. A legmelegebb délutáni órákban 18 és 24 fok között alakul a hőmérséklet.
Szerdán az erőteljes gomolyfelhő-képződés és sok magasszintű felhő mellett általában csak rövidebb napos időszakokra számíthatunk. Nappal többfelé várható zápor, elszórtan zivatar. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a nyugati, délnyugati szél. A legmelegebb délutáni órákban 18 és 24 fok között alakul a hőmérséklet.
Csütörtökön reggel és a késő délutáni óráktól túlnyomóan derült, közte gomolyfelhős, napos idő várható. Legfeljebb a Dunától keletre lehet egy-egy futó zápor. Az északi, északnyugati szelet sokfelé élénk, elsősorban a Dunántúlon több helyen erős lökések kísérik. A hajnali 7, 14 fokról várhatóan 18 és 23 fok közé melegszik fel a levegő.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Pénteken napos időre számíthatunk gomoly- és fátyolfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható.
Feltárták a szélsőséges európai esőzések okát - Egyre gyakoribbak lehetnek a pusztító árvizek
A heves esőzések oka a klímaváltozás lehet.
Feltárták a szélsőséges európai esőzések okát - Egyre gyakoribbak lehetnek a pusztító árvizek
A heves esőzések oka a klímaváltozás lehet.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
- időjárás
- heti előrejelzés
- előrejelzés
- meteorológia
- hasznos tippek
- nyár
- ősz
- augusztus
- szeptember
- Terasz