Nagyon ritka madárfajt figyeltek meg Magyarországon: mindössze második alkalommal látták
Legutóbb 1996-ban figyelték meg hazánkban a madárfajt.
Halvány sarlósfecskét (Apus pallidus) figyeltek meg Szegeden, ez a Mediterráneumban őshonos faj második dokumentált előfordulása Magyarországon - közölte a Magyar Madártani Egyesület Csongrád megyei csoportja közösségi oldalán.
A Kárpát-medencében ritka madarat Engi László nemcsak megtalálta és meghatározta - amely a szakmában jártasak számára is nehéz feladat -, hanem fényképet is készített róla.
Magyarországon másodszor tűnt fel a madárfaj
A halvány sarlósfecske leginkább a tengerek közelében költ, a Földközi-tenger partvidékén, Észak-Afrikában, Kis-Ázsiában, Közel-Keleten, valamint az Arab-félsziget bizonyos pontjain él. Vonuló faj, a telet Afrikában, a Szaharától délre tölti. Korábban Magyarországon egyszer, 1996-ban figyelték meg.
Rokonához - a Kárpát-medencében szintén rendkívül ritkán felbukkanó - havasi sarlósfecskéhez hasonlóan szinte minden idejét a levegőben tölti, leszámítva a fészekrakást és az utódgondozást. Repülő rovarokkal, levegőben sodródó pókokkal táplálkozik, utóbbiakat alacsony magasságban, a földtől egy-két méterre kapja el.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A 16 centis testhosszú, 42-46 centiméteres szárnyfesztávú halvány sarlósfecske barnás tollazata világosabb a Magyarországon is költő sarlósfecskénél (Apus apus), alakja vaskosabb, szárnyvégei tompábbak, és farokvillája is rövidebb. A halvány sarlósfecske sziklás partfalakon, városok épületein telepesen fészkel. Fészekanyagát a levegőben sodródó anyagokból gyűjti. Évente két fészekaljat nevel, melyek rendszerint két-három tojásból állnak. A hím és a tojó egyaránt részt vesz a kotlásban, valamint a fiókák táplálásában is.
Kvíz: milyen madarat látsz a képen? Teszteld!
Próbáld ki magad a madarak kvízében!
Kvíz: milyen madarat látsz a képen? Teszteld, felismered-e a verebet vagy a feketerigót!
Kvíz!
Elolvasom(Borítókép forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- madárfészek
- tudomány