Az utolsó Habsburg-állú király már enni és beszélni is alig tudott: a vérfertőzés okozta a súlyos rendellenességet
A Habsburg-áll egy, a rokonházasságokból eredő rendellenesség volt.
A történelem egyik, ha nem a legbefolyásosabb uralkodói családja, a Habsburg-ház a 13. századtól kezdte meg uralkodását, és több száz éven át állt számos ország felett, például Magyarország, Franciaország, Oroszország, Lengyelország, Anglia és Spanyolország felett is.
Hosszúra nyúlt hatalmukat nem bízták a szerencsére, hanem tudatos döntések, megfontolt stratégia eredménye volt. A ház spanyol ága a 16. századtól került trónra. Annak érdekében, hogy pozíciójuk és a korona egysége fennmaradjon, bevett szokásuk volt, hogy rokonok házasodtak össze egymással. Ez a szokás azonban a genetika törvényszerűségei miatt a csúnyán visszaütött, sőt az uralkodóház vesztét is okozta.
A Habsburg-áll kialakulása
A 16-17. században a Habsburg-ház spanyolországi ágán az uralkodók szinte egytől egyig a saját családjuk nőtagjait vették feleségül. IV. Fülöp például saját unokahúgát vette el. Ez az eljárás ugyan megvédte a család hatalmi érdekeit, ám a genetikai sokszínűség ellen dolgozott.
A vérfertőző rokonházasságok révén belterjesség alakult ki, és már nemcsak a korona szállt generációról generációra, hanem a vérvonalban megbúvó hibás gének is, melyek egyre erősödtek. Ennek eredményeként sok gyermek született az élettel összeegyeztethetetlen rendellenességgel, magas volt a csecsemő- és gyermekhalandóság: sokuk nem érte meg a tíz évet.
Sokan, a gyermekkort túlélők is komoly testi rendellenességekkel éltek. A család generációról generációra öröklődő vonása lett az úgynevezett Habsburg-áll, vagyis a rendkívül előre ugró alsó állkapocs, mely aránytalanul és szembetűnően nagyobb volt a felsőnél. Ez szörnyen megnehezítette az érintett mindennapjait.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ez lett a vesztük
Bár fennmaradásukat akarták garantálni, a rokonházasságok végül a Habsburg-ház vesztét okozták. II. Károly spanyol király a család utolsó uralkodójaként lépett trónra.
Születésekor a belterjesség már rendkívül magas szintű volt, így az uralkodó a kényelmetlen Habsburg-állon túl, ami miatt beszélni és enni is alig tudott, tucatnyi más problémával is élt. Feje jókora méretű, végtagjai aránytalanok voltak. A szervezete sem volt jó állapotban, ugyanis nagyon gyenge volt a tüdeje, és ami egy uralkodó esetében végzetes, impotens is volt, így nem tudott örököst nemzeni. Halálával tehát a Habsburgok spanyol ága kihalt, és kezdetét vette a 12 éven át húzódó spanyol örökösödési háború.
Mennyire ismered az Árpád-háziakat?
Válaszolj a következő kvízben az Árpád-házra vonatkozó kérdésekre!
(Képek: Getty Images.)
OLVASD EL EZT IS!
- történelem
- magyarország
10 kérdéses történelmi kvíz: felismered, melyik magyar királyt mutatjuk a képen?
- király
- magyar történelem