Emiatt késett idén a tavasz? A rendszer, ami módosítja az időjárást
Sok találgatás övezi az Alaszkában található sarkifény-kutató központ valódi céljait.
Az utóbbi években olyan dolgokat produkált az időjárás, amilyenekre még nem, illetve csak nagyon ritkán volt példa.
Vajon a klímaváltozásnak, a globális felmelegedésnek tudható be a furcsa idő, vagy más van a dologban?
A HAARP-projekt
Nagy a titkolózás az amerikai légierő és haditengerészet által finanszírozott, alaszkai High Frequency Active Auroral Research Program, azaz a HAARP körül.
Az 1993 óta létező, magyar nevén nagyfrekvenciás aktív ionoszféra-kutató program állítólagos célja, hogy a szakértők tanulmányozzák az ionoszféra tulajdonságait és viselkedését, majd az így kapott eredményeket felhasználják a felügyeleti és kommunikációs rendszerek kialakításában, valamint védelmi és polgári célokra.
A két nagy részből álló létesítmény Alaszkában, az amerikai légierő birtokán található. Egy magas frekvenciájú adóberendezés- és antennarendszerből áll, amelynek segítségével kísérleteznek, valamint egy tudományos bázisból, ahol a kutatások elméleti részét végzik.
Egy-egy ilyen aktív ionoszféra-kutatás során jeleket generálnak, melyeket az adóberendezések segítségével felfelé, függőleges irányban kisugároznak. Az ionoszféra által elnyelt jelek átmérője a légköri változások miatt akár több tucat kilométerre is növekedhet.
Titkok
A HAARP rendeltetésének hivatalos megnevezése azonban sokak számára csupán üres álcának tűnik, és sokkal többet sejtenek a dolog mögött. A sarkifény-kutató program számos összeesküvés-elmélet táptalaja lett, mert bár rendeznek nyílt napokat iskolások, magánemberek számára, az év többi részében teljes elzártságba burkolóznak.
A legnépszerűbb elmélet szerint az ionoszférába kisugárzott energia sokkal többre lehet képes annál, mint amit bevallanak - többek közt az időjárás befolyásolására vagy az emberi tudatállapot módosítására. Vannak, akik úgy gondolják, még az ott dolgozók sincsenek teljesen tisztában vele, hogy mi lesz a tevékenységük kimenetele.
Az időjárás manipulálása
A legnagyobb kérdőjelet az hozza létre a konspirálók fejében, hogy ha a HAARP valóban csak egy szimpla meteorológiai kutatóközpont, akkor miért finanszírozza a légierő és a haditengerészet. A leglogikusabb magyarázat erre az lehet, hogy azért, mert olyan határokat feszegetnek a fegyvergyártás és az emberek befolyásolása terén, amelyeket nem hozhatnak nyilvánosságra.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Sokan gondolják úgy, hogy az időjárás szokásos menetének megbolygatására, sőt, természeti katasztrófák előidézésére és különböző szokatlan időjárási körülmények létrehozására használják a HAARP-rendszert. Az összeesküvés-elméletek kedvelői szerint ezzel létrehoztak egy tömegpusztító fegyvert, amely szinte észrevétlenül teszi a dolgát.
Kép: prof77.wordpress.com.
OLVASD EL EZT IS!
- időjárás
- meteorológia