Forró a laptopod alja? Ha nem vigyázol, tönkremehet

Így előzd meg!

A gépnek egyáltalán nem tesz jót, ha tartósan túlmelegszik.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek
A gépnek egyáltalán nem tesz jót, ha tartósan túlmelegszik.

Ha azt tapasztalod, hogy a laptopod forróbb a kelleténél, az valamilyen hibára utal, ráadásul amennyiben ez az állapot állandósul, akkor a géped akár tönkre is mehet.

Elmondjuk, hogy milyen problémára gyanakodhatsz, valamint azt is, milyen következményekkel kell számolnod, ha nem jársz utána időben.

Mikor van baj?

Természetes jelenség, hogy a laptop működés közben felmelegszik, ám ez csak addig normális, amíg a gép langyos.

Ha már annyira forró, hogy szinte hozzá sem tudsz érni, akkor valószínűleg valami gond van. Ilyenkor más jelei is vannak a problémának, például a ventilátor hangos, erőlködő zúgása, de akkor is gyanakodnod kell, ha a gép szinte süt, a hűtőberendezés pedig csendes, vagyis meg sem mozdul. Az alábbiakban megtudhatod, ez miért lehet, mit okoz, és hogyan tehetsz ellene!

Koszos ventilátor

A ventilátor felelős a laptop hűtéséért, egy bizonyos idő után azonban felhalmozódhat benne a kosz és a por, aminek révén a hatékonysága jelentős mértékben csökkenhet, ez pedig a gép túlmelegedéséhez vezethet. A gond megszüntetéséhez meg kell tisztítani a szennyeződésektől.

Amennyiben a ventilátor hangos, kattogó zajt is generál, az arra utal, hogy meghibásodott, ami azt jelenti, hogy nem elegendő tisztává tenni, hanem javításra vagy cserére is szükség van.

6 biztos jel, hogy figyelik a számítógéped

Nézegess képeket!

Elolvasom

Tönkrement a hűtőpaszta

A hűtőpaszta a laptop hűt felülete és a processzor vagy a grafikai processzor között helyezkedik el, ez adja át a hőt. Abban az esetben játszhat közre a gép felmelegedésében, ha kiszárad vagy megsérül, ilyenkor ki kell cseréltetni.

A tartós túlmelegedés következményei

Nem tanácsos huzamosabb ideig halasztanod a probléma megoldását, hiszen ha sokáig vársz, a laptopban olyan károk is keletkezhetnek, amiket már csak költséges javíttatással lehet megoldani. A túlmelegedett gép lassabban működik, sőt, olykor akár magától le is állhat.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Hogyan kell kitisztítani a laptopot?

Otthon is javíthatsz a helyzeten, ha sűrített levegő segítségével kifújod a ventilátor környékéről, valamint a billentyűzet alól a felgyülemlett koszt. Ez azonban nem hoz végleges megoldást, a hatékony tisztításhoz bele kell nyúlni a gépbe, ám nem érdemes megpróbálkoznod azzal, hogy otthon magad szétszereld a gépet, hiszen a laptop még kényesebbek eszköz, mint az asztali számítógép, vagyis nagyon könnyen kárt tehetsz benne. Jobban teszed tehát, ha inkább szakemberre bízod a dolgot!

Ezt is szeretjük