Október 23: Orbán, Gyurcsány vagy Bajnai beszéde érdekel? - Szavazz!
Október 23-a a miniszterelnökök napjává lépett elő.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Október 23-án a politikai elit kivonul az utcára, az ünnepre minden jelentősebb politikai párt készül valahogy. Az MSZP konferenciát rendez, a Jobbik a Deák téren tart nagygyűlést, a KDNP és az LMP vezetői vidéken mondanak beszédet.

Bajnai Gordon
Gyurcsány Ferenc
Orbán Viktor

Érdekesség, hogy október 23-án három miniszterelnök is felszólal: Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc mellett beszédet mond a politikába épp aznap visszatérő Bajnai Gordon.

Orbán Viktor - Kossuth tér, délután négy

Orbán Viktor az állami ünnepségek keretében a Kossuth Lajos téren mond beszédet délután négykor.

Tavaly október 23-án Orbán Viktor Brüsszelben tartózkodott, ahol részt vett az euróválság kezeléséről rendezett európai uniós állam- és kormányfői találkozón, 2010-ben viszont ugyancsak a Parlament előtti téren mondott ünnepi beszédet.

Bajnai Gordon - Szabad sajtó út, délután három

Egy órával korábban, délután háromkor kezdődik az egyesületté alakult Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport október 23-i rendezvénye, amelyen felszólal Bajnai Gordon volt miniszterelnök, hogy bejelentse, visszatér a politikába.

A tüntetéshez - amelyet ezúttal is a budapesti Szabad sajtó úton, az Erzsébet híd pesti hídfőjénél tartanak - a Szolidaritás mozgalom is csatlakozott, Kónya Péter, a szervezet társelnöke szintén felszólal.

Gyurcsány Ferenc - Egyetem tér, fél kettő körül

Mindkettőjüket előzi időpontban a Demokratikus Koalíció. Gyurcsány Ferenc pártja az Egyetem téren ünnepel, felszólal Gyurcsány Ferenc pártelnök. A rendezvény fél kettőkor kezdődik, a további program még szervezés alatt áll.

Ki az érdekesebb?

Nagy kérdés, hogy a három miniszterelnök közül ki tud több embert mozgósítani. Eddig a Fidesz ebben verhetetlen volt, ám most akár meglepetéseket is okozhat a Milla és Bajnai Gordon. Téged melyikük érdekel? Szavazz, mi pedig még az ünnep előtt összesítünk!

Ezt is szeretjük