A kormány szigorított a szabályokon!

Több ponton is változott a törvény

A parlament megszavazta a gyermekvédelmi törvénycsomagot.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A parlament 2013. december 17-én, kedden gyermekvédelmi törvénycsomagot fogadott el.

Ez többek között azt jelenti, hogy  2014. január 1-jétől az erkölcsi bizonyítvány minden esetben jelzi majd, ha valakit gyerek ellen elkövetett bűncselekmény miatt eltiltottak foglalkozásától.

Megszavazták a szigorítást

Az Országgyűlés kedden 289 igen szavazattal, 46 nem ellenében és hat tartózkodás mellett fogadta el a gyermekek védelméről szóló törvénycsomagot, amelyet Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter terjesztett be.

Ezzel lehetővé válik, hogy a gyermekek sérelmére súlyos bűncselekményeket elkövetők ne dolgozhassanak gyermekekkel foglalkozó munkakörben vagy munkahelyen.

A szigorítás értelmében az ilyen bűncselekményeket elkövetők nemcsak tanári, nővéri, orvosi vagy nevelői munkát nem végezhetnek, hanem olyan feladatokat sem, amelyek azzal járnak, hogy huzamosabb időt töltenek el gyerekekkel.

Az is szigorítás, hogy már nemcsak a szexuális, hanem más, brutális bűncselekmények elkövetőit is eltilthatják. A fiatalkorú bűnismétlésének megelőzését célozza a megelőző pártfogó jogintézményének bevezetése, ami a társadalmi visszailleszkedéshez nyújt segítséget. A 2015 januárjától létező új jogintézmény, amely szakembert rendel ki a fiatalkorú mellé, nem lesz kötelező, de azokat is segítheti, akiknek a szülei börtönben vannak.

Védelem az interneten

Az internetszolgáltatók 2014 júliusától a gyerekek védelmében kötelesek lesznek megfelelő ingyenes szűrőszoftvereket a felhasználók rendelkezésére bocsátani. Jövő szeptembertől az iskolákban és a könyvtárakban is kötelező lesz olyan szűrőszoftvereket használni, amelyek biztosítják, hogy a gyermekek ne férhessenek hozzá a számukra káros tartalmakhoz.

A kormány szerint sokkal könnyebb lesz a családok élete

Nézegess képeket!

Elolvasom

A változtatás azt is lehetővé teszi, hogy a gyermekek személyiségi jogai elleni jogsértések esetén, például a magántitokhoz, a képmáshoz vagy a hangfelvételhez kapcsolódó személyiségi jogok megsértésekor egy speciális eljárási rend szerint, még a polgári peres vagy a büntetőeljárás előtt vagy ahelyett fel lehessen lépni az internetszolgáltatónál. A kiskorúak védelme érdekében a Magyarországon forgalomba hozott játékszoftvereken is kötelező lesz a 18 éven aluliak számára nem ajánlott tartalmakra való figyelmeztetés feltüntetése.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

További módosítások

Változás továbbá, hogy a mindennapos testnevelési kötelezettség sportegyesületben is teljesíthető lesz. A külföldön munkát vállaló szülők gyermekei magántanulóként folytathatják hazai tanulmányaikat. Egy módosító javaslat elfogadásával a parlament azt is lehetővé tette, hogy az önkormányzatok a hírközlési szolgáltatók közterületen álló adótornyain térfigyelő kamerákat helyezhessenek el. A változtatás érinti továbbá a büntető törvénykönyvet is, e szerint már öt kilogrammnyi vágott dohány is jelentős mennyiségnek számít a jövedékkel visszaéléseknél.

Ezt is szeretjük