Gyermekeket áldoztak a fiatal párok

A mai Tunézia északnyugati részén épült Karthágót a Földközi-tenger keleti medencéjéből érkező föníciaiak alapították i e. 814-ben. Azt, hogy az i.e. 4-3. századra már tekintélyes birodalom volt, valamint a rómaiak a három pun háború végeztével lerombolták, megalázták, majd sóval szórták fel, a legtöbben tudják, azt azonban jóval kevesebben, hogy az itt élők kegyetlen hagyománynak hódoltak.

Rettegett istenek

A karthágói panteon legfőbb istenei az égisten, Baál és párja, Tanit voltak. Baál ijesztő istenség volt, Tanit pedig mindent uraló égistennő.

Mind Baál, mind Tanit sok áldozatot követelt és kapott, melyeket a felszentelt, szabadban lévő, bekerített tereken, tófeteken hajtottak végre.

Annak ellenére, hogy a gyakoriságuk változott, felajánlások a karthágói tófetnél folyamatosan történtek az i. e. 8. század közepétől a város i. e. 146-os lerombolásáig, és számítások szerint körülbelül száz urnát helyeztek itt el minden évben, az összes áldozat számát hatezerre téve.

Egyre csak nőtt az emberáldozatok száma

Az elhamvasztott csontokat urnába helyezve a föld alá temették, és fölötte a helyet sírkővel jelölték meg. Az 1970-es években a karthágói tófetben végzett ásatások szolgáltatták az első statisztikai adatokat ezekkel a temetésekkel kapcsolatban.

Az elhamvasztott csontok emberi és állati eredetűek voltak, de a várakozás ellenére nem váltották fel fokozatosan állati adományok az emberáldozatokat. A korai urnákban a maradványok harmada állati eredetű, míg az i. e. 4. század vége felé ez a szám sokkal alacsonyabb, az áldozatok 90%-a ember volt. További különbség az, hogy a korai időkkel ellentétben, amikor a csontok halva született vagy újszülött csecsemőké voltak, az i. e. 4. századi áldozatok legnagyobb része egy-három éves kisgyermek volt, és az ekkori urnák csaknem egyharmada kettő vagy akár három gyermek maradványait is tartalmazta.

Miért gyermekeket áldoztak?

Ezeknek a változásoknak az okára és arra a tényre, hogy miért kellett éppen embereket feláldozni, a részletes írott források hiányában nehéz magyarázatot találni, különböző elméletek viszont kialakultak.

Meglehet, hogy a karthágóiaknak kifejezetten szokásukká lett az elsőszülött gyermek feláldozása, egyesek azonban a születésszabályozás egyik módjának tartják az újszülöttek feláldozását, hasonlóan a spártaiak azon szokásához, hogy a nemkívánatos gyermekeket a hegyoldalra tették ki meghalni, különösen a fiatal párok, akik anyagi és társadalmi helyzetüknél fogva nem álltak készen a gyermek felnevelésére. Mindezek miatt sokan az abortusz elvének egyik legősibb formáját látják e tradícióban.

Az idősebb gyermekek feláldozását azonban nehezebb megmagyarázni. Felmerült az is, hogy a gyermeket még az anyaméhben felajánlották Tanitnak, és, ha ez a gyermek halva született, helyette a család egyik idősebb gyermekét áldozták fel - ez a gyakorlat azonban az újszülöttek nagyon magas számának halva születésére utalna.

Nehezen szűnő hagyomány

A római hatalomátvétel után Észak-Afrikában a Baál- és Tanit-kultusz vékony római fedőréteg alatt folytatódott, az emberáldozat szokása - az idegen vallások egyetlen vonása, amit a rómaiak nem fogadtak be - az i. e. 146-ban mind Karthágóban, mind máshol megszűnt - Afrika egyes részein titokban művelték -, ám az elbeszélések erőteljesen utalnak arra, hogy a karthágóiak gyermekáldozási szokásaira még négy évszázaddal Karthágó elpusztítása után is emlékeztek, illetve olyan erősen élt a hagyomány, hogy az állatáldozatokat csupán az emberáldozatok szükséges, de nem legmegfelelőbb alternatívájának tartották.

Cikkünk az Athenaeum 2000 Kiadó Hetven rejtély szerte a világból című könyve alapján készült.

• vallás
• történelem
• hagyomány
• afrika
• gyilkosság
• Terasz