Már több mint négymillió gyerek hagyta el Ukrajnát: generációkon átívelő lehet a krízis
Az Ukrajnában maradt gyerekeknek nagyon nehéz időket kell átélniük.
A háború kitörése óta több mint 4,3 millió ukrán gyerek volt kénytelen elmenekülni az otthonából. Az UNICEF szerint félő, hogy generációkon átívelő gyerekjogi krízis alakulhat ki az országban.
Egy hónappal az ukrajnai háború kitörése után több mint 4,3 millió gyereknek kellett elmenekülnie az otthonából - írja sajtóközleményében az UNICEF. Ez több, mint az országban élő 7,5 millió kiskorú fele. A világszervezet adatai szerint az elmúlt hetekben több mint 1,8 millió gyerek hagyta el az országot, 2,5 millióan pedig a határokon belül próbálnak biztonságos menedéket találni.
Generációk életét befolyásolhatja a háború
- A második világháború óta alig volt olyan konfliktus, amely miatt ilyen rövid idő alatt ennyi gyereknek kellett volna elhagynia az otthonát - hangsúlyozta Catherine Russel, az UNICEF ügyvezető igazgatója. - Ez egy olyan súlyos és rendkívül megrázó tény, amely generációk életét befolyásolhatja. A folyamatos és kíméletlen erőszak veszélybe sodorja a gyerekek biztonságát, jólétét, és az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférésüket is veszélyezteti.
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának (UN Human Rights Office, OHCHR) adatai szerint a háború február 24-i kitörése óta 78 gyerek vesztette életét és 105 sérült meg Ukrajnában. A szervezet közleményében hangsúlyozza: ezek csak a hivatalosan megerősített adatok, az áldozatok valós száma ennél jóval magasabb lehet.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A harcok komoly pusztítást végeztek a polgári infrastruktúrában is, ami nagyban megnehezíti az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférést. Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) jelentése szerint az elmúlt négy hétben 52 egészségügyi intézményt ért támadás; az Ukrán Oktatási és Tudományos Minisztérium szerint több mint ötszáz oktatási intézmény rongálódott meg.
Az egészségüket is veszélyezteti a háború
Az ENSZ jelentése szerint a háború okozta pusztítás miatt jelenleg közel 1,4 millió ember nem fér hozzá iható minőségű vízhez, további 4,6 millió pedig csak korlátozottan. Több mint 450 ezer gyerek van az országban, akiknek sürgős szüksége lenne kiegészítő élelmiszer-ellátásra. A háború a gyerekek vakcinációjára is hatással van: az utóbbi hetekben az olyan alapvető oltások beadása is akadozik, mint a kanyaró vagy a gyerekbénulás elleni vakcina. Ez könnyen súlyos járványok kialakulásához vezethet - különösen az olyan, jellemzően nagyon túlzsúfolt területeken, ahová a civil lakosság menekült a támadások elől.
- A háború néhány hét alatt hatalmas pusztítást okozott az ukrán gyerekek életében - jelentette ki Russell. - Nekik most elsősorban békére és védelemre van szükségük. Arra, hogy megvédjük a jogaikat. Az UNICEF továbbra is arra szólítja fel a háborús feleket, hogy hirdessenek azonnali tűzszünetet, és tegyenek meg mindent a gyerekek védelme érdekében. Az olyan alapvető infrastruktúrát - mint a kórházak, az iskolák és a civilek védelmére szolgáló épületek -, amelyre a gyerekeknek feltétlen szükségük van, semmilyen körülmények között nem szabad támadni.
Az UNICEF és partnerszervezetei továbbra is azon dolgoznak, hogy humanitárius segítséget nyújtsanak az Ukrajnában rekedt és a szomszédos országokba menekült gyerekeknek. A világszervezet az elmúlt hetekben kilenc régió - köztük Kijev, Harkov, Dnyipro és Lviv (Lemberg) - 49 kórházába juttatott el különféle egészségügyi eszközöket, amivel közel 400 ezer anya, újszülött és gyerek hatékony ellátásához tudott segítséget nyújtani. A szervezet folyamatosan szállít ivóvizet és higiéniai eszközöket az ostromlott közösségeknek, és 22-ről ötvenre emelte az akut konfliktuszónákban dolgozó mobil gyerekvédelmi csapatai számát. Az ENSZ gyerekvédelmi szervezete a háború kitörése óta összesen 63 kamionnyi segélyszállítmányt juttatott el Ukrajnába, amivel közel 2,2 millió embernek nyújtottak támogatást. A következő hetekben sürgősségi készpénzátutalásokkal is segítik majd a leginkább rászoruló családokat, és gyerekbarát tereket alakítanak ki az ország stratégiai szempontból legfontosabb térségeiben.
Az UNICEF és az UNHCR a helyi kormányok és civil szervezetek segítségével több, Ukrajnával szomszédos országban is Kék Pontokat állított fel: olyan szolgáltató központokat, amelyek hathatós segítséget nyújthatnak a menekülő gyerekek és családok számára. A Kék Pontokon a családok életmentő információkhoz és szolgáltatásokhoz férhetnek hozzá, és az ott dolgozó munkatársak az egyedül utazó gyerekek kiszűrésében és biztonságos helyre szállításában is fontos szerepet játszanak.
Erőteljes fotók készültek az ukrán nőkről: leírhatatlan, ami a szemükben látszik
Az ukrán nők a nehéz körülmények ellenére is próbálnak erősek maradni.
Erőteljes fotók készültek az ukrán nőkről: leírhatatlan, ami a szemükben látszik
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)