A gólya elhagyta a nyomkövetőt: senki sem számított arra, ami utána történt
Egy gólya révén hatalmas telefonszámlát kapott egy lengyel alapítvány.
Hatalmas összegű telefonszámlát kapott egy lengyel alapítvány, mert egy gólya elvesztette azt a nyomkövetőt, melyet a környezetvédők helyeztek rá. Az EcoLogic Csoport tavaly telepített jeladót a fehér gólya hátára, hogy nyomon követhessék a madár vándorlási szokásait - adta hírül a lengyel rádió. A vándormadár mintegy hatezer kilométert repült, és a Szudán keleti részén lévő Kék-Nílus-völgyből kapták tőle az utolsó jeleket, amikor elveszítették vele a kapcsolatot.
Valaki azonban Szudánban megtalálta a nyomkövetőt, kivette belőle a SIM-kártyát, behelyezte saját telefonjába, és mintegy húszórányi hívást kezdeményezett. A lengyel környezetvédők egy 750 ezer forintnyi értékű telefonszámlát kaptak, melyet ki kell fizetniük. A jeladóval ellátott gólyák fontos szerepet játszanak a vándormadarakról folyó környezetvédelmi és fajmegőrző kutatásokban.
Bár a fehér gólya ma már nem veszélyeztetett faj, ötven éve Európában majdnem a kihalás szélére került élőhelyei, a mocsarak lecsapolása, a széles körű iparosítás miatt - olvasható a BBC News honlapján.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- érdekesség
- tudomány