Durva emberkísérlet: génmódosított babákat segített világra egy kutató
Embriókon végzett sikeres kísérletet egy kínai tudós, melynek következtében génmódosított ikrek születtek.
Megszületett a világ első két génmódosított csecsemője egy kínai kutató projektjének eredményeként - közölte az AP hírügynökség. A sencseni He Csienkuj egy Hongkongban tartott hétfői konferencián azt állította, hét párnál végzett mesterséges megtermékenyítést, melynek során módosította az embriókat, de csak egy párnál jött létre a sikeres terhesség. A tudós úgy manipulálta az ikerlányok DNS-ét, hogy azok ellenálljanak a HIV-vírusnak, ezáltal az AIDS-nek is.
A példátlan eljárás komoly indulatokat váltott ki tudományos körökben, sokan etikai szempontból kifogásolják Csienkuj kísérletét, melyben egy amerikai kutató is részt vett. Az Egyesült Államokban egyébként tilos az ilyen beavatkozás, mert a módosított DNS öröklődhet, így egy esetleges génkárosodásnak az alany összes utódja viselheti a következményét.
A tudósok jelentős része nem üdvözölte a hírt, hiszen szerintük a még gyerekcipőben járó módszer a tudomány jelenlegi állása szerint rengeteg veszélyt rejt magában, és könnyen lehet, hogy többet árt, mint használ. Kiran Musunuru, a Pennsylvaniai Egyetem génszerkesztéssel foglalkozó professzora úgy gondolja, az emberkísérletek - mint ez is - morális és etikai szempontból is aggályosak.
Mi is ez a módszer?
A kutatók néhány éve fedezték fel a CRISPR-Cas9 nevű eszközt, amellyel pótolni tudnak hiányzó géneket, és kikapcsolni a problémásakat. Ezzel lehetőség nyílna az Alzheimer-kór és a rák kezelésére, valamint az örökletes betegségek kiiktatására, de egyelőre még túlságosan kockázatos az eljárás. Szaporítósejteknél, embrióknál viszont fokozottan ellenjavallt a módosítás, hiszen a szerkesztett gének továbböröklődhetnek.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Mivel a génmódosított babák szülei nem adnak interjút, valamint kérték a nevük és hollétük titokban tartását, Csienkuj állításai egyelőre nem nyertek független megerősítést. A Déli Tudományos és Műszaki Egyetem kiadott egy közleményt, mely szerint az intézmény nem tudott a projektről, a náluk dolgozó professzor pedig február óta fizetés nélküli szabadságon van.
Az egyetem világossá tette, hogy Csienkuj, amennyiben igazat mond, súlyosan megsértette az akadémia etikai szabályait. Hétfőn egy nyílt levélben is állást foglaltak: többek közt azt írták, hogy embereken kísérletezni ostobaság, és súlyos következményeket vonhat maga után. A levelet több mint 100 kínai tudós is aláírta.
Halbőrrel vonták be az összeégett nő testét: így néz ki a bizarr műtét után
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- európai unió
- európai bizottság
Te megennéd a génmódosított kukoricát? Sokan attól félnek, muszáj lesz
- tudomány
- emberkísérlet