Élőben a fészekből: idén is követheted a gemenci fekete gólyák költését
Idén is folytatódik a gemenci gólyakamera élő adása, amely nyolcadik évadát kezdi meg.
Idén is élőben követhető a gemenci fekete gólyák élete, melyek Afrikából visszatérve várhatóan napokon belül elfoglalják az ártéri erdőben bekamerázott fészküket.
A Gemenc Zrt. február 18-án, kedden indítja el az internetes élő közvetítést, így finanszírozásával és a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével folytatódhat a be nem avatkozás elvére épülő tudományos megfigyelés - írta az erdőgazdaság hétfői közleményében.
Élőben a gemenci fekete gólyák fészkéből
A webkamera élő adása, amely a gemenczrt.hu oldalon látható, nyolcadik évadát kezdi meg. A megfigyelést 2013-ban kezdték, egészen 2018-ig ugyanaz a gólyapár, Tóbiás és Sára foglalta el a fészket, ahová 2019-ben új hím és tojó érkezett.
A közvetítést 2013-ban azért indították el, hogy ne csak a szakemberek, tudósok, hanem bárki nyomon követhesse a fokozottan védett faj egyedeinek életét. Azonban mindenkinek fontos megértenie, hogy bármilyen szomorú vagy szélsőséges eseményt is látnak a közvetítés alatt, az erdőgazdaság nem fog beavatkozni a természet rendjébe - tették hozzá.
Felidézték, hogy az előző években többször pusztultak el fiókák a bekamerázott fészekben, amelyek az erdészeket, ornitológusokat, természetvédelmi szakembereket és az érdeklődőket is megviselhették. Ez sok embert arra késztetett, hogy segítséget nyújtson a madaraknak, ezzel azonban nagy kárt okoztak volna a háborítatlanságot igénylő gólyáknak, amelyek könnyen elhagynák a területet, magukra hagyva a fiókákat is.
Nem zavarják a gólyákat
Hangsúlyozták, hogy a Gemenc Zrt. számára a tudományos kutatás és a természetvédelem szabályai az irányadók, ezért mindenképpen betartja a be nem avatkozás elvét. Az eddigi megfigyelések eredményei azt bizonyítják, hogy majdnem minden évben előfordult, hogy a fiókák közül többen nem élték túl az első heteket.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Azonban Tóbiás és Sára a 2012 és 2018 között eltelt hét évben 17 életerős fiókát nevelt fel, és a fiatal madarak július végén, augusztus elején sikeresen kirepültek. Ahhoz, hogy az idei gólyapár is hosszú éveken keresztül neveljen sok fiókát, az kell, hogy az erdőgazdaság folyamatosan biztosítsa nekik a háborítatlanságot - írták.
A képek illusztrációk. Forrás: Getty Images.
A világ legveszélyesebb madara költözött Debrecenbe
Különleges madár költözött a Debreceni Állat- és Növénykertbe. A hím sisakos kazuár az Európai Fajmegmentő Program keretében érkezett a lengyelországi Lódz város állatkertjéből.
OLVASD EL EZT IS!
- érdekesség
- telefon
A gólya elhagyta a nyomkövetőt: senki sem számított arra, ami utána történt
- érdekesség
- tudomány