8 értékes műalkotás, amit a nácik loptak el, és a mai napig nem kerültek elő
A nácik számtalan alkotást loptak el múzeumi és magántárlatokból.

A nácik nemcsak a történelem legkegyetlenebb tömeggyilkosai voltak, de tolvajok is, akik megátalkodott módszerekkel lopták össze a világ legértékesebb műalkotásainak tekintélyes részét.
Zsidók magángyűjteményeit kobozták el, hogy megfosszák őket a vagyonuktól, múzeumokat, galériákat és kastélyokat fosztottak ki, hogy azután a Harmadik Birodalomba vigyék zsákmányukat.

Ez nem minden esetben következett el. Számos mű a köztes tárolóhelyén maradt, sokuk megsemmisülhetett, sok darabot eladtak, ismeretlen helyre, ismeretlen kézbe juttattak. A nácik mintegy hatszázezer festményt bitoroltak el, megannyi neves alkotó művét, mások mellett Sandro Botticelli, Rembrandt Harmensz van Rijn, Edgar Degas és Gustav Klimt alkotásait. Legalább százezer olyan műről tudni, ami azóta sem került elő.
8 mű, aminek nyoma veszett
A következőkben nyolc olyan festményt mutatunk be, amelyeknek elrablásuk óta nyoma veszett. Csak remélni lehet, hogy egyszer még előkerülnek, ám sajnos annak a lehetősége is felmerül, hogy egyes alkotások megsemmisültek a háború viszontagságai közepette.