
Miért van annyi gyümölcs a régi festményeken? Rejtett üzeneteket hordoznak
A gyümölcs olyan, akár az emberi élet - a földi létben töltött átmeneti időszakot hivatott ábrázolni.


Egyáltalán nem új keletű dolog ételeket ábrázolni - már az ősemberek is megjelenítették barlangrajzaikon a számukra elérhető elemózsiát.
Az ókori egyiptomiak hitték, hogy a művészi ábrázolásoknak köszönhetően a megörökített ételek a túlvilágon is elérhetőek lesznek. A tehetősebb római családoknál pedig mozaikokból kirakott szimbólumokat lehet találni a falon, amiken ételeket jelenítettek meg - ezzel jelezvén a vendégszeretetüket.
Gyümölcsök ábrázolása a festményeken
Az ételekkel kapcsolatos hasonlatok, metaforák, dicsőítések és szimbólumok mindig az adott kornak megfelelő jelentéssel bírtak. Egy azonban közös: a gyümölcs olyan, akárcsak az emberi élet, a létezéshez kapcsolódó átmenet természetes ábrázolása. A friss gyümölcs a termékenységet, vitalitást, fiatalságot és bőségét jelképezi. Amikor a gyümölcs romlott, aszalt állapotban van, jelképezi a világban való jelenlétünk elkerülhetetlen és tagadhatatlan végkifejletét, a halált. Érdemes megjegyezni, hogy vannak olyan festmények, ahol csupán a gyümölcsök esztétikus formájuk miatt jelennek meg - azért nem árt ismerni szimbolikájukat. Válogatásunkban most a leggyakrabban ábrázolt gyümölcsöknek a jelentéseit szedtük össze.
(Képek forrása: Getty Images Hungary)
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
- festmény
- gyümölcs
- szimbólum
- alma
- szőlő
- körte
- narancs
- füge
- citrom
- ezo
- eper
- cseresznye
- jelkép
- reneszánsz
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!

- művészet
- festmény