Kim Dzsongun ámokfutása, akárcsak a nemzetközi helyzet, egyre fokozódik
A diktatúra a tetőfokára hágott Észak-Koreában.
1948-ban az ENSZ az emberi jogok világnapjának kiáltotta ki december 10-ét: azóta ilyenkor adják át a Nobel-békedíjat, és számos helyen konferenciákat, rendezvényeket tartanak. Ám vannak olyan országok, ahol az emberi jogok nem számítanak, sem december 10-én, sem az év bármely másik napján.
Az egyik ilyen ország Észak-Korea, ahol a diktatórikus hatalom mindent megtesz azért, hogy az emberek meghatározott sablonok szerint, agymosott állapotban és folyamatos félelemben éljenek - ezt pedig nemcsak brutalitással, de apróságnak tűnő passzív-agresszív eszközökkel is igyekeznek elérni.
Kötelezővé tették Kim Dzsongun frizuráját
November végén egy dél-koreai forrás nyilvánosságra hozta, hogy Észak-Koreában a férfiak esetében betiltották a 2-3 centiméteresnél hosszabb hajat, sőt, mindenkinek olyan frizurát kell viselnie, mint az ország legfelsőbb vezetőjének, Kim Dzsongunnak.
A Telegraph szerint egy kevésbé megbízható helyről kiszivárgott, hogy a nőkre vonatkozóan is hoztak egy új rendeletet, miszerint nekik a vezető feleségére kell hasonlítaniuk.
Korábban is szabályozták az észak-koreaiak hajviseletét, de eddig volt néhány frizura, amikből válogathattak. Mostantól ez nincs, minden férfinak oldalt felnyírt, felül hosszabbra hagyott és hátrafésült hajat kell vágatnia - aki nem teszi, annak frizuráját az utcán veszik kezelésbe az ollóikkal kifejezetten emiatt kirendelt egyetemisták.
Ember a Napon
Kim Dzsongun mindig is arra törekedett, hogy népe keménykezű istenségnek tekintse őt, ezért nemcsak a megfélemlítésen dolgozott sokat: azt is nagy erőkkel bizonygatja az embereknek, hogy rendszere sikeres és gyümölcsöző. Célja elérése érdekében nem válogat az eszközök között, így fordulhatott már többször is elő, hogy elképesztő módon félretájékoztatták az észak-koreaiakat a médián keresztül - a valós híreket persze megtartják maguknak.
Egy alkalommal például mosolyogva jelentették a híradóban, hogy egy észak-koreai űrhajós sikeres expedíciót hajtott végre a Nap árnyékos oldalán, és napfoltokkal a zsebében, négy óra leforgása alatt vissza is tért a Földre. Erről korábbi cikkünkben bővebben is olvashatsz, kattints ide!
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Szervezett családlátogatások
Számunkra elképzelhetetlen korlátok között élnek az észak-koreaiak, ezt mutatja az is, hogy az 1950-1953-as háború miatt egymástól elszakadt családok még élő tagjainak 60 évet kellett várni arra, hogy újra találkozhassanak, és ekkor is szigorúan ellenőrzött keretek között, meghatározott ideig.
Az első ilyen családlátogatást 2010-ben szervezték - akkor 97 dél-koreai család tagjait szállították busszal Észak-Koreába három napra, később pedig ugyanennyi északi mehetett délre. Idén októberben a találkozót megismételték, de ezen kívül nincs lehetőség arra, hogy az észak-koreaiak kapcsolatba lépjenek a külvilággal.
Kép: Wikipédia, Russavia
OLVASD EL EZT IS!
- photoshop
- politikus