
Tovább nőhetnek az élelmiszerárak
Komplex népegészségügyi reformra lenne szükség.

Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége arra figyelmeztet, hogy az alapélelmiszerek árai 30%-kal is nőhetnek az e-útdíj rendszer bevezetésével.
Az e-útdíj azért hátrányos az élelmiszeripart tekintve, mert az élelmiszerek tömegre vetített értéke sokkal kisebb más árukéhoz képest, emellett a szállításuk is gyakoribb. Ez a tény a magyarországi kis- és középvállalkozásokat érinti főként, és végül csődökhöz és elbocsátásokhoz is vezethet.
Az élelmiszerek adóztatása
A fogyasztók szempontjából az élelmiszereket sújtó különadó főleg az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező, így a jövedelmük arányában élelmiszerekre többet költő embereknek okoz problémát.
A különadó hatására továbbá nagymértékben csökkent a nyereség- és iparűzési adó, valamint a költségvetés áfa-bevétele, aminek következtében a feketegazdaság megerősödött. A bevezetett adó hatására rengeteg beruházás hiúsult meg az iparágban, uniós támogatásokat is visszamondtak, nem beszélve a nagyjából ezer munkahely megszűnéséről.
Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége közleménye szerint a dán kormány például ezért törölte a cukor- és zsíradót, mert ezek bevezetésétől a lakosság egészsége nem javult, táplálkozásuk nem lett megfontoltabb, ellenben rengeteg kárt okozott egyéb területen.
A lakosság egészségi állapotát felmérő komplex, az elhízás valós okait feltáró népegészségügyi programra lenne szükség a probléma megoldásához.
A július 1-én bevezetésre kerülő e-útdíj rendszer a három és fél tonnánál nagyobb tehergépkocsikra vonatkozik. Ennek érdekében új automatákat állítanak föl a benzinkutakon, amelyek megmutatják majd a sofőrnek, hogy milyen útvonalakon és mennyiért haladhat. A megtett úttal arányos díjat előre kell majd fizetni, és akár 110 forint is lehet kilométerenként.
Az élelmiszerárak változásai
A Központi Statisztikai Hivatal 2013 májusára vonatkozó felmérése szerint az élelmiszerek árai az év áprilisához képest 0,6%-kal drágultak, ami az idényáras élelmiszerek, a burgonya, friss zöldség és gyümölcs 7,2%-os áremelkedésének következménye. Ezzel szemben csökkent a tojás a baromfi, sertés, péksütemény és a cukor ára.
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
Azonban 2012 májusához viszonyítva az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 3,7%-kal nőttek, ebbe beletartoznak az idényáras élelmiszerek, valamint a liszt, a kolbász vagy az étolaj. A szeszes ital és a dohány ára is jelentősen, közel 10%-kal emelkedett. A tojás és cukor ára ebben a viszonylatban is csökkent.
OLVASD EL EZT IS!
- élelmiszer
- pénzügy
Majdnem 8%-kal nőtt az élelmiszerek ára - Mi várható jövőre?
- étel
- belföld
Brutálisan emelkedtek az élelmiszerárak
- adó
- élelmiszer