Sokkal olcsóbb lesz a fővárosban közlekedni
A beruházás 2015-re valósulhat meg végleg.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank 54,5 millió euró értékben finanszírozza a budapesti elektronikus jegyrendszer megvalósítását.
Az új rendszer bevezetése jövőre elkezdődhet, a bank már jóváhagyta a folyamatot, már csak a Fővárosi Közgyűlés szeptemberre várható hozzájárulása van hátra.
Budapest 21
A beruházás indításáról 2012 januárjában döntött a Fővárosi Közgyűlés Tarlós István kezdeményezésére. A főpolgármester programjának kulcsfontosságú eleme volt a papíralapú jegyrendszer megszüntetése. A projekthez a kormány is hozzájárul, így a miniszterelnök Orbán Viktor és Tarlós István Budapest 21 néven együttműködést írt alá az új tarifarendszerről.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank által biztosított 54,5 millió forintos hitelt a Fővárosi Önkormányzat közlekedésszervezője, a Budapesti Közlekedési Központ veszi fel, amelynek feladata lesz a projekt megvalósítása és a rendszer működtetése is. A Budapesti Közlekedési Központ június elején kétfordulós, előminősítéses beszerzési eljárás lebonyolítását kezdte meg, aminek során nagyjából 40 cég jelezte szándékát.
Az első körben kiválasztott résztvevőkkel 2013 decemberében lesz a következő tárgyalásos időszak, ami 2014 januárjában ér majd véget, amikor a nyertes ajánlattevővel megköti a központ a szerződést. Ennek alapján a nyertes cég feladata lesz az új rendszer felépítésének és működésének megtervezése és megvalósítása, valamint a szükséges eszközök szállítása, telepítése, majd minimum tíz évig az üzemeltetése is.
Fokozatos átállás
Az elektronikus jegyrendszer megvalósítása 2014-ben kezdődik. Első lépésként a Budapesti Közlekedési Központ jelenleg használatos papíralapú bérleteit váltják le, helyettük elektronikus kártyákat vezetnek be. Két év múlva, 2015-ben pedig a mai jegylukasztók és a papíralapú jegyrendszer is megszűnik, hiszen a metróállomásokon és a nagyobb HÉV-állomásokon is beléptető kapukat fognak kialakítani. A Budapesti Közlekedési Központ szerint az új rendszer alapján igazságosabb tarifarendszert vezetnek majd be, valamint az utasok közlekedése jelentősen egyszerűbb lesz az időalapú jegyek, az internetről és mobiltelefonról is feltölthető kártyák, meghosszabbítható bérletek segítségével.
Chipkártya bevezetése
A jövő évtől a az új rendszert több lépcsőben készülnek bevezetni. A bérletigazolványt egy chippel ellátott kártya váltja majd fel, így a papírbérlet virtuális termékké válik, tehát lényegében olyan lesz, mint egy bankszámla és egy bankkártya. A bankkártya az utazási kártya maga, a számlán pedig a bérletet fogják nyilvántartani. Ezt a Budapesti Közlekedési Központ fogja vezetni. Azoknak az utasoknak, akik bérlettel utaznak, fényképpel ellátott és névre szóló kártyájuk lesz, amit elvesztés esetén - akárcsak a bankkártyát - le lehet majd tiltani, valamint az is biztosított, hogy új kártyára töltsék át az összeget.
Időalapú jegy, olcsóbb utazás
Egy másik fontos változás az időalapú jegy bevezetése a vonaljegy helyett, ami a 30 vagy 60 perces érvényességi idején belül korlátlan számú átszállást és utazást tesz lehetővé. Ez a vonaljegyhez képest olcsóbb utazást is jelent. Ezen kívül új jegyérvényesítőket állít fel a központ, ami biztosítja, hogy ha egy jeggyel utazó ügyfél egy napon és adott időn belül meghatározott számú jegyet használna fel, aznap többet már nem von le a rendszer a kártyájáról.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Egyszerűbb jegyváltás
Rengeteg ember életét fogja megkönnyíteni az interneten vagy a mobiltelefonról történő számlafeltöltés. Ugyanakkor az, akinek erre nincsen igénye, a jövőben ugyanúgy megteheti ezt a helyszínen vagy a jegykiadó automatáknál. Az ellenőrök hordozható készülékkel fogják ellenőrizni a jegyek és bérletek érvényességét, amitől a bliccelés visszaszorulását várják.
- hitel
- bank
- budapest
- tarlós istván
- belföld
- polgármester
- beruházás
- budapesti közlekedési központ
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- budapest
- beruházás
Tarlós 15 milliárdot költ városfejlesztésre
- bkv
- belföld
Hogy változik jövőre a tömegközlekedés?
- budapest
- mszp