Az apáknak is GYESt adna Bajnai Gordon?
Két szakaszban kormányoznának.
Az Együtt-PM két, egymásra épülő szakaszra bontja a programját a 2014 és 2018 közötti időszakra vonatkozóan.
A baloldali párt egy olyan államot ajánl a magyar embereknek, ami tiszteletben tartja az állampolgárok politikai, erkölcsi, vallási meggyőződését, valamint etnikai, faji, nemi identitásuk sérthetetlenségét.
Kétszakaszos kormányzás
Amint a párt választási programjában áll, az első szakaszban a Magyarországgal szembeni bizalmat és a magyarok jövőbe vetett hitét szeretnék visszaállítani. Ezt a jogállam visszaépítésével, kiszámítható gazdaságpolitikával és versenyképes oktatási rendszerrel szeretnék megvalósítani.
A második szakaszban pedig a fenntartható növekedés beindítását tervezi az Együtt-PM, elsősorban olyan intenzív, minden szektorban érzékelhető munkahelyteremtésre törekszenek, ami hosszú távon fenntartható.
A nőket előtérbe helyezik
Az Együtt-PM választási programjában röviden össze lehet foglalni, mik a célok. 2018-ra a nők foglalkoztatási rátáját majdnem 2%-kal megnövelnék, akárcsak a nők részmunkaidős foglalkoztatását, ezzel párhuzamosan nagymértékben csökkenteni szeretnék a gyerekek szegénységi kockázatát.
Az ellenzéki párt egységesítené a jogokat az élettársi és a házassági kapcsolatban élő párok számára. A gyermekéhezés felszámolását már az első kormányzati év végére tervezik, a közétkeztetésre szánt források növelésével. A gyereknevelés könnyítése érdekében napközbeni gyermekelhelyezést támogató utalványt vezetnének be, emellett a családi pótlék és a gyes összegét növelnék. A nyugdíjasoknak is kedvezne a kormányváltás, hiszen megszüntetnék a nyugdíj utáni munka tiltását.
Ne kelljen választani
Olyan rendszert szeretnének kialakítani, amiben nem kell a nőknek választania a szakma és az anyaság között. A gyerekeken, az anyákon és a családon kívül az idős emberekre is nagyobb figyelmet kell fordítania a leendő kormánynak, így a párt kiszámítható nyugdíjat ígér, valamint megszünteti majd a nyugdíj utáni tiltott munka rendszerét. Miután az éhezés, a szegénység vagy a munkanélküliség alapvető problémák ma Magyarországon, a leghátrányosabb helyzetű térségeket külön fejlesztené a párt.
Családtámogatások
Alapvető, hogy a gyerekszám növelése érdekében át kell alakítani a jelenlegi rendszert úgy, hogy a gyermek életének minimum első három hónapjában az apa is otthon lehessen a gyerekkel. Emellett azon nagyszülők számára, akik dolgoznak, szintén lehetővé válna a gyed igénybevétele. A Fidesz által bevezetett szociális temetés helyett kegyeleti támogatást biztosítana az ellenzéki párt.
Munkába visszatérő szülők
Az Együtt-PM bővítené az óvodai, bölcsődei férőhelyek számát úgy, hogy mindenki igénybe vehesse ezt a szolgáltatást, hiszen leginkább a fentiek hiánya gátolja a nők foglalkoztatásba való visszatérését.
Ehhez kapcsolódóan járulékkedvezménnyel támogatnák a kisgyerekesek részmunkaidős foglalkoztatását, a gyes folyósítását pedig akkor sem szüntetnék meg, ha a szülő előbb visszamegy dolgozni.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A szülő ez utóbbi esetben a gyerek 18 hónapos korától a gyes összegét a napközbeni gyerekelhelyezés költségének fedezésére, utalvány formájában is kérhetné, illetve nemcsak önkormányzati, hanem magánbölcsődék és családi napközik szolgáltatásainak igénybevételéhez is állami támogatást kapna. Ekkor a gyes felét további többlettámogatásként készpénzben megkaphatja
Kép és mobilon megjelenő képek forrása: MTI/Rosta Tibor.
OLVASD EL EZT IS!
- oroszország
- tüntetés
Mit keresett együtt Gyurcsány Ferenc, Putyin és Dobrev Klára?
- fidesz
- jobbik
Disznólkodással akarja lenyomni a Fideszt az ellenzék?
- portré
- belföld