Egy szívmelengető mese sosem látott színházi változatban
A Fabáb című előadással felelevenítheted az álmokat, melyeket a gyermekként szőttél a felnőtt életről.
Emlékszel még Pinokkió történetére? A Madách Színházban márciustól műsorra kerülő Fabáb című darab a jól ismert mese alapján játszódik. Stúdiószínpadra Pesty-Nagy Kati alkalmazta, a bemutatót pedig 2011. március 3-án láthatod.
Fabáb
Talán örökké arra keressük a választ, hogy létezik-e az a nagy álom, amit felnőtt életnek hiszünk még gyermekkorunkban. Óriási utazások, kalandok, szerelmek várnak, miközben önmagunkat megtalálni a legnagyobb kihívás mindezek között. Egy kamasz fiú, aki éppen fából készült, elindul meghódítani a világot, és természetesen színészként akar boldogulni, a szülői intő szó ellenére. A sors, vagy éppen a bábok mindeközben úgy akarják, hogy többet tudjon meg mindig, mint amiről éppen kamasz hite álmodik. Csábítás, szerelem, kísértés mind utoléri.
Főbb szerepekben
- Pinokkió - Száraz Tamás
- Tündér - Balázsovits Edit
- Gepetto - Barabás Kiss Zoltán
- Antonio - Arany Tamás
- Lumaca - Bajza Viktória
- Rendőr - Ruzicska László
Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Fordulatos, humoros, stúdió színpadon még sosem látott technikai elemekkel gazdagított, s mégis mindannyiunkhoz oly közeli musical parádét láthatnak felnőtt gyermekek egy csodálatos, klasszikus mese XXI. századi feldolgozásában, tavasztól a Madách Színházban. A színház április havi műsorát itt nézheted meg.
OLVASD EL EZT IS!
- programajánló
- gyerekprogram
A 10 legvidámabb hely Budapesten, az egész család számára
- baba
- kisgyerek