Komolyan átalakíthatja a kormány az egészségügyet: itt a változások listája
Kiszivárgott a kormány egészségügy átalakításával kapcsolatos terve, ami alapján jelentős változások jöhetnek a hazai egészségügyben.
Kiszivárgott a kormány egészségügy átalakításával kapcsolatos terve, ami alapján jelentős változások jöhetnek a hazai egészségügyben.
Valószínűleg praxisok fognak megszűnni, az orvosokat pedig teljesítmény alapján fogják megfizetni, derül ki a Népszava cikkéből.
Ezek lesznek az egészségügy legfontosabb változásai
Nagyjából fél tucat törvény módosítását kezdeményezi Pintér Sándor belügyminiszter az egészségügy átalakításáról szóló csomaggal, derül ki a cikkből.
A lap információi szerint a végleges tervek már túl vannak a tárcaközi egyeztetéseken, és Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár már el is juttatta őket a szakmai szervezetekhez. Az államtitkár a jövő hét elején találkozóra várja a kamarák vezetőit, akik ekkor véleményezhetik majd a javaslatokat.
A Takács-csomag tervezete szerint a centrumkórházak mint munkáltatók szabadon vezényelhetnek majd orvosokat és szakdolgozókat, és nagy változás lesz az is, hogy gyógyítói teljesítménytől függően akár 40 százalékkal növekedhet, valamint 20 százalékkal csökkenhet az orvosok és ápolók bére, írják.
Mivel a tervezet koncentrálná az ellátásokat, bizonyos betegeknek várhatóan többet kell majd utazniuk az orvoshoz. A megyei centrumkórházakba költöztetnék azokat a szakmákat, amelyek biztosításához sok szakemberre van szükség.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) praxiskezelőként kapna felhatalmazást a háziorvosi körzethatárok kijelölésére, illetve a betöltetlen praxisok kezelésére. Az 1200 főnél kisebb körzeteket 2028-ig megszüntetnék, írja a Népszava.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az önkormányzatok lemondhatnának arról, hogy maguk gondoskodjanak az alapellátások biztosításáról a településeken, ilyen esetekben az OKFŐ köthet majd praxiskezelőként szerződést az orvossal, annak személyét pedig csak véleményezni lesz joga az önkormányzatnak, írják.
Az egészségügyi szakdolgozók bérének emelése a kormányzati javaslat része maradt: az alap- és középfokú végzettségűeknek átlagosan 32 százalékos, míg a diplomásoknak átlagosan 55 százalékos emelést javasolnak, derül ki a cikkből.
Rengeteg tajszám vált érvénytelenné az elmúlt időszakban: a tiéd még érvényes?
Két és félszeresére ugrott a társadalombiztosítási rendszerből kiesettek száma az elmúlt másfél évben.
Rengeteg tajszám vált érvénytelenné az elmúlt időszakban: a tiéd még érvényes?
Két és félszeresére ugrott a társadalombiztosítási rendszerből kiesettek száma az elmúlt másfél évben.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary