Eddig 10 millióan voltak kíváncsiak a kiállításra!
A történelem leghíresebb kamaszlányának életéről szóló kiállítás április 10-éig Magyarországon!
Az amszterdami Anne Frank Ház kiállítása 1997 óta járja a világot, eddig már 60 országban volt látható, többek között Chilében, Japánban, Németországban. Az elmúlt 14 év alatt több mint tíz millióan voltak rá kíváncsiak.
A tárlat 2011. március 17-étől április 10-éig a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány szervezésében tekinthető meg Veszprémben, a Lackó Dezső Múzeumban.
Történelem a mának. Anne Frank Veszprémben
A kiállítás alkalmas arra, hogy bemutassa a holocaust történetét, egy mára már legendává lett tizenéves lány naplójának idézetein keresztül. Bepillanthatsz a Frank család hányattatott sorába fényképeken, szemtanúk beszámolói alapján. A vándortárlat olyan lényeges témaköröket taglal, mint a rasszizmus, a szélsőséges nacionalizmus, az egyenjogúság, üldöztetés, ellenállás, emberi jogok és a demokrácia. A kiállítás érdekessége, hogy Anna Frank korának megfelelő tárlatvezetők – 13-16 éves diákok – viszik körbe a látogatókat, diákcsoportokat.
A tárlat a Laczkó Dezső Múzeum Nyugat és Kelet találkozása fotókiállítás: a lublini Szentháromság kápolna freskói című kiállítással közös, normál áru belépővel látogatható. A látogatás előre bejelentkezett iskolai csoportok számára ingyenes. További információkat kaphatsz itt.
OLVASD EL EZT IS!
- történelem
- rejtély
A 15 legrejtélyesebb, misztikus személy a történelemben
- történelem
- híres nők