Devizahitelére fogja a dealer, hogy drogot árul - Megszólal az elosztó

Legális drogok a netről

Drogot rendeltünk a netről, és elbeszélgettünk az egyik elosztóval.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Drogellenes hetet tartunk a Feminán, melyet a designerdrogokra hegyeztünk ki, mégpedig azért, mert jelenleg ezek a kábítószerek a legveszélyesebbek a hazai piacon - a heroinisták is ezekre szoknak át -, ráadásul teljesen legálisan beszerezhetők: mi is vettünk, két helyről kétféle anyagot. Az egyik elosztó üzletelés közben a devizahiteléről panaszkodott, és azt mondta, hogy beteg édesanyja miatt kezdte el a drogárusítást, a másik nem magyarázkodott, ellenben a kifizetett szer mellé grátiszként egy kis mintát is adott a januárban értékesítésre kerülő anyagból. Riportunk a vásárlásról.

Az úgynevezett designerdrogok legálisan kaphatók Magyarországon, mert még nem kerültek fel a tiltólistára. Nem is kerülhettek fel, hiszen ezeknek a szereknek a lényege - a nevük is ezt jelzi, design, tehát tervezni -, hogy úgy tervezik meg őket, hogy eleve ne legyenek fenn a listákon, ellenben hasonló hatást nyújtsanak, mint a már jól bevált drogok: a kokain, a speed, az extasy, az LSD vagy a fű.

A veszélyességük abból fakad, hogy teljesen legálisan beszerezhetők, és hosszú távú hatásuk egyáltalán nem ismert. Míg a speednek vagy a kokainnak már múltja van, tudni lehet, hogy mit okoznak a szervezetben hosszú távon, addig ezek a kotyvalékok  egyelőre teljesen ismeretlenek - ráadásul nem csak a hosszú távú hatásokat illetően. Gyakran az azonnali hatást sem lehet megtippelni - még magának a fogyasztónak sem - , mivel annyira új a szer. 

Kérdés, hogy a beszerzése is valóban olyan könnyű-e, ahogy erről hallani lehet? Hogy ezt leteszteljük, ideális napnak a vasárnap estét jelöltük ki.

Speed, másként

A kiválasztott kábítószer az MDPV nevű anyag volt, amely hatásában - legalábbis a leírások szerint - a speedhez és a kokainhoz hasonló. Eufória, boldogságérzet, pörgés, igazi partidrog.

Az MDPV egy rendkívül veszélyes kábítószer, ahogy Zacher Gábor is írja könyvében, a szertől agresszívvá, kezelhetetlenné válik a használó, aki végül elveszítheti a külvilággal a teljes kapcsolatot. 

Képek! Ilyenek a pókok betépve

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ezt megerősítette lapunknak dr. Csákó Ibolya rendőr alezredes, az ORFK Igazgatásrendészeti Főosztály Kábítószer-rendészeti alosztályának vezetője is. Ahogy fogalmazott, az MDPV hatása "hihetetlen", olyan agresszív lesz tőle a fogyasztó, hogy gondolkodás nélkül nekiront a rendőröknek - úgy, hogy másnap nem is emlékszik tettére. Ilyen esetben egyébként csak hivatalos személy elleni erőszak miatt indíthatnak eljárást az illető ellen, mivel az MDPV teljesen legálisan kapható és fogyasztható.

A drogfutárok hétfőtől csütörtökig dolgoznak

Gugli a barátunk, mondom a projekt kezdeténél, ekkor van vasárnap délután fél négy. Már az első találati listánál bejön több oldal, ami azt hirdeti, hogy náluk lehet MDPV-t kapni. Én mindenképp személyes átvételt akarok, így viszont nagyban leszűkül a kör.

Ezeket a drogokat ugyanis elsősorban csomagban szállítják, a Magyar Posta segítségével. Nem kell mást tenni, csak megadni egy nevet, telefonszámot, azt mondani vagy épp hazudni, hogy elmúltál már 18 éves, megadni, hogy miből mennyit akarsz, és már küldik is. Ha vasárnap rendelsz, akkor hétfő reggel, az első postával, hogy legkésőbb keddre megkapd. Ijesztő.

Van olyan oldal, ahol regisztrálni kell, de a legtöbb esetben tényleg csak egy e-mailt kell elküldeni. Némelyik szolgáltató felhív, hogy valóban kell-e az anyag, de a többséget még ez sem érdekli.

A személyes találkozó ellenben már bonyolultabb történet. Az általunk megkeresett dealerek vidéken működnek - Debrecen, Szombathely -, Budapestre csak néha járnak fel. Egyetlen elosztóval sikerül beszélnünk vasárnap, de ő is csak annyit mond, hogy már nem foglalkozik ezzel, keressünk mást. Kérdésünkre ajánl is egy másik dealert, ám ő is csak hétfőtől elérhető - csütörtökig. Ez egyébként  szokványosnak mondható, mint az a keresgélés során kiderül, általában hétfőtől csütörtökig állnak rendelkezésre az elosztók.

Van, ahol telefonos ügyfélszolgálat működik

Ami megdöbbentő, hogy találtunk olyan társaságot is, amelynél telefonos ügyfélszolgálat működik, bár vasárnap az sem volt elérhető. Bő másfél órás kutatás után döntünk úgy, hogy maradunk a csomagos rendelésnél, aztán később megpróbáljuk a személyes találkozót.

A fórumokon ajánlott elosztótól rendelünk, teljes néven, sőt, még azt is kiírjuk, hogy a Femina címére hozzák a küldeményt, kíváncsiak vagyunk ugyanis a reakcióra. A megrendelés után rögtön meg is jön az e-mail a rendelés részleteiről, mintha csak egy karácsonyi ajándék könyvet rendelnénk a Libriből. Ez így még ijesztőbb.

Aztán pár óra múlva újabb levél jön az elosztótól, amiben először megköszöni, hogy érdeklődünk "áruháza" iránt, majd megkérdezi, milyen céllal rendeltünk? Csak mert nem tartja valószínűnek, hogy egy, a Femina.hu szerkesztőségében dolgozó,
designercikkeket is megjelenítő hölgy ennek a szernek a kutatására, kísérletezésre "adná a fejét".

Nehéz a dealer élete

- De természetesen tévedhetünk is - teszi hozzá a fiatalember, majd leírja azt is, hogy nem szeretnék viszontlátni magukat egy cikkben.
- Ketten csináljuk a vállalkozást - testvéremmel -, nem keresünk milliókat, és nem élünk jól. Mindketten diplomásak vagyunk, és cukorbeteg édesanyánkat kell segítenünk, csak így tudjuk megmenteni az árverezéstől a svájci frank alapon bejegyzett otthonunkat - magyarázkodik az elosztó a levélben.

- Testvérem már elveszítette a lakását fél éve, hiába dolgozott napi 12 órában mint felső vezető - folytatja levelét a dealer, majd az első designerdroggal, egészen pontosan az MDPV okozta halálesettel kapcsolatos cikkünkre reagálva közli azt is, hogy az MDPV már tavaly is jelen volt a magyarországi piacon. A mefedron - ismertebb nevén Kati -, valamint annak legalitása miatt az MDPV mint egy, a központi idegrendszert és a keringési rendszert is jelentősen igénybe vevő anyag, nem tudott teret hódítani, és ha a mefedront még "megtűrte" volna az ország, akkor nem lenne helyette másik nyolc-tíz olyan népszerű szer, melyek a szervezetben még nagyobb pusztítást végeznek, fizikailag és pszichikailag egyaránt.

Az édesanyáról szóló megható történet és a hatóságokat szidó, drogkisokossal egybekötött beszámoló után úgy döntünk, hogy beszélgetésbe kezdünk az elosztóval, és megkérdezzük, miért pont ez a munka jutott eszükbe mint pénzkereseti lehetőség, és mégis mennyire nem élnek jól ebből az üzletből. És ha már beszélgetünk, mondjanak valamit arról a szerről, amit rendeltem. Mik a tapasztalatok?

Akiknek az élet maga a pokol

Nézegess képeket!

Elolvasom

Választ kapunk, egy-két napot kérnek arra, hogy bővebben meglegyen a személyes része a történetnek. Teljes anonimitást kérnek, mert "szabályok itt is vannak, amiket be kell tartani".

- Hiába nem szabályozza a törvény - még - ezeket a szereket, ugyanazok a farkastörvények és hierarchiák érvényesek, mint az illegális drogüzletben, és ha bizonyos részletek kitudódnak, még anoniman is tudni fogják, hogy rólunk van szó, és nem szeretnék családostul elköltözni az országból, ha érted, mire gondolok - magyarázza a dealer.

Genya anyag

Ezt követően hosszas beszámoló következik az MDPV-ről, ami a terjesztő szerint is "genya anyag", pánikbetegeknek például egyáltalán nem ajánlott. Arra az elosztó nem tér ki levelében, hogy valaha megkérdezte-e bármelyik vásárlójától, hogy pánikbeteg-e, vagy ez csak akkor fontos, amikor újságírókkal beszélget.

Az újabb hosszas drogkisokos után, amely az MDPV negatív hatásairól szól, még hasznos tippet is kapunk: ha valami olyat szeretnénk kipróbálni, ami leginkább hasonlít az eredeti mefedronra, tud ajánlani mást.

- Itthon nem hódított akkora teret, mert drágább is átlagosan, mint az MDPV, és 99%-os tisztaságú is. Illetve, aki az MDPV-re rákattant - főleg intravénásan -, az nem kattan le róla, gondolom, ameddig nem muszáj - írja a dealer.

További válaszokra hiába várunk, ahogy az anyagra is. Szerda este nincs még sehol, pedig kedden feladták elsőbbségivel - miután leírták, hogy mennyire veszélyes, és mennyire szétszedi az embert. Hangsúlyozom, mindezek után gond nélkül postázták nekünk.

A postai vétel mellett elindítjuk a személyes átvételre vonatkozó projektet is. A legtöbben csak nagy értékű rendelés esetén vállalják a személyes találkozót, ez öt-tíz grammot jelent. Aztán rövid keresgélés után találunk olyat, aki egy gramm miatt is hajlandó találkozni. De csak kedden és szerdán vannak Budapesten, addig kell várnunk. Mi ráérünk, várunk. Kiderül az is, hogy kedden csak éjjel 11-kor tudnák odaadni, szerdán viszont már tíztől bármikor. Rendben, legyen délelőtt fél 11.

Gyors biznisz

A dealer sétálva érkezik, egy fiatal, harminc körüli férfi, teljesen átlagos, bár nem egy hivatalnoktípus, aki egész nap egy irodában ül.

- Veled beszéltem, ugye? - kérdezi, én bólintok, majd gyors bemutatkozás után azonnal a lényegre tér: hat forint lesz. Ez annyit jelent, hogy hatezer forintba kerül a cucc, amit tudok előre, mivel ezt már megbeszéltük.

Miközben számolja a pénzt, megpróbálok beszélgetést kezdeményezni. Miért PV-nek hirdetik ezt az anyagot, és miért írták oda, hogy ez "nem legal MDPV", mire azt mondja, azért, mert a legal MDPV-re sokan panaszkodtak. Ez az anyag, amit ők árulnak, más, sokkal jobb, és ezt jelezni akarták a vásárlók felé is. Fontos a marketing, na. A dealer végig nagyon óvatosan fogalmaz, a világért ki nem ejtené a száján, hogy drogról vagy drogozásról van szó, ehelyett azt mondja, kutatási anyagot kapok.

Ingyenes minta

Aztán meglepetésemre két zacskót nyom a kezembe, az egyik az az általam kifizetett anyag, a másik pedig minta abból a szerből, ami januártól jön.

- Itt egy kis kutatási anyag abból, ami januártól lesz kapható nálunk - fogalmaz az elosztó, én meg erre magamban azt mondom, íme, a tökéletes beetetés, amiről még az iskolában hallottunk. Az üzlet alapja a függés, próbáld ki, kapsz egy kicsit ingyen, aztán ha bejön, hívhatsz ugyanezen a számon.

Egy rövid csevej után, ami leginkább arról szól, hogy a PV mennyire üt, mennyit kell belőle használni például ahhoz, hogy ne legyek rosszul - nagyon kicsit kell kutatni, ez a válasz a kérdésre -, elválnak útjaink.

Ő megkapta a hatezer forintját a kutatási anyagért, én meg megkaptam a legálisan kapható drogot, amiről még az elosztó is azt mondja, hogy genya anyag, és halálos is lehet. Egy perc volt az egész. Mindezt úgy, hogy sem nekem, de ami még érdekesebb, neki sem kell attól félni, hogy lecsukják. Hogy bármiféle büntetést kap azért, mert halálos szert értékesít aranyáron.

És ez nincs jól, nagyon nincs jól. A kormány próbálkozik, az érdekvédők is, de egyelőre úgy néz ki, gyors megoldás nincs, és nem is lehet. Ahogy a TASZ is mondja, pusztán jogi eszközökkel ezt a problémát nem lehet orvosolni, a megelőzés, a tájékoztatás az, ami segíthet. Mert mi van akkor, ha az MDPV-t is betiltják? Van helyette az új drog.

A gyerekeink élete a tét

Ami ebben az egészben iszonyatosan ijesztő, hogy lehettem volna egy 16 éves tini is, aki menekülni próbál a problémái elől. Vagy egy olyan tizenéves kislány, aki csak hallott olyasmiről, hogy designerdrog, és gondolta, kipróbálja.

Aztán rosszul lesz, mert a szervezete egyáltalán nem készült fel a sokkra, amit ez a szer okoz. Vagy épp bejön neki a cucc, és azt mondja, ilyen kell még, akarom. És megkaphatja, elég egy telefon. Ami szintén érdekes, hogy az ember nem is tudja, mit kap valójában. Én sem tudom, hogy PV-t kaptam-e, vagy MDPV-t, vagy csak valami kotyvalékot, amit, ha felszívnék, úgy kiütne, hogy a kórházban kötnék ki.

Egy fehér, szagtalan port kaptam, ami lehet bármi. Lehet ártalmatlan, de lehet halálos is. Mindezt legálisan, annyi pénzért, amit három tizenéves simán össze tud dobni, ha nagyon akar - egy heti zsebpénzből.

A szülőkön van a hangsúly

Zacher Gábor azt írja, ezen a helyzeten csak a szülő segíthet. A szülő, aki  beszélget a gyerekkel, aki odafigyel rá. Aki nem pofozza meg azért, mert füvet szívott, hanem megkérdezi, hogy milyen volt. Persze ahhoz, hogy a gyerek ezt egyáltalán elmondja, kell egy bizalmi kapcsolat, amelynek a kialakítása szintén idő. De megéri minél előbb elkezdeni a beszélgetést, mert a halálból már nem lesz visszaút.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

A megvásárolt drogot megsemmisítettük. Nem használtunk a szerből, és nem is értékesítettük.

Ezt is szeretjük