Hová lett már megint 5,2 milliárd forint?
Deutsch Tamásnak az MTK elnökeként lövése sincs az utánpótlásra szánt pénzekről.
Egy Kálmán Olga által készített csütörtöki interjúban világossá vált, hogy Deutsch Tamásnak lövése sincs arról például, hogy az általa vezetett MTK mennyi pénzt kapott utánpótlásra idén.
Az egész Csányi Sándor sajtótájékoztatójával kezdődött, amikor az Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke megjegyzéseket tett a VIII. kerület polgármesterére, Kocsis Mátéra:
- Ez az a kerület, amelyik soha nem adott be pályázatot hozzánk, hogy építsünk grundot. Ellenben hatról négyre csökkent a pályák száma a kerületben. Egy ilyen ember a focival kapcsolatban fogja be a száját. Mint a Fidesz szóvivője, annyi terület van, ahol tud hazudni, nem kell erre a területre tévednie - hangzott el a kritika Csányi Sándor szájából.
Egy újabb Facebook-bejegyzés
Az európai parlamenti képviselő és futballkedvelő Deutsch Tamás nem ment el szó nélkül a megjegyzés mellett, a Twitteren és a Facebookon is kifejtette véleményét a magyar fociról és Csányi Sándorról:
"Az MLSZ, annak elnöke és főtitkára az, akik módszeresen elhardálják a magyar labdarúgás fejlesztésére rendelkezésre álló lehetőségeket. Eszméletlen méretű és eszméletlen költséget jelentő bürokráciát építettek ki (olyan lassú, körülményes és dilettáns az apparátus, mint a Guzmics-Devecseri védő páros). Az MLSZ, annak elnöke és főtitkára időt és energiát nem kímélve azzal foglalatoskodik, hogyan basáskodjon az ultra szurkolókkal, miközben kézen-közön, átláthatatlanul osztogatják el az utánpótlás akadémiák fejlesztésére biztosított költségvetési forrásokat."
Csányi Sándor erre felemlegette a stadion-beléptető rendszert, amit még a szocialista kormányok előtt megvásároltak, és azóta is a raktárban pihen.
Deutsch az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendégeként Kálmán Olgával beszélgetett a fenti civakodásról, amiből egyértelműen kiderül, hogy Deutsch szerint nem tiszteletlenség a 60 éven felüli, felelősségteljes pozícióban lévő Csányi Sándort fricskákkal illetni.
Csányi Isten után következik
A fideszes Deutsch Tamás szerint álvitákról van szó, amikor egy-egy bejegyzés miatt csapnak ekkora hírverést a médiumok. Elmondása alapján a több mint 60 éves Csányit, aki 21 éve a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke és az OTP elnök-vezérigazgatója, igenis lehet cikizni. Ugyanis egy olyan emberről van szó, aki azt képzeli magáról, hogy közvetlenül Isten után következik. Deutsch következetesen bácsikázza például Csányit - bár szerinte ez a tisztelet jele -, Csányi teljesítménye pedig a szövetség elnökeként elfogadhatatlan.
A műsorban Kálmán Olga arra volt kíváncsi, amire Csányi is kitért a kommentárjában, miszerint mi a helyzet azzal a beléptető rendszerrel, amit még 2001-ben vásároltak 5,2 milliárd forintért, és azóta is csak raktárban áll. A stadionépítést 2002-ben a Medgyessy-kormány leállította, és Deutsch bevallása szerint azóta sem tudja, hogy hol vannak ezek a technikai berendezések.
Elnök vagyok, de nem érdekel
Teljesen nyilvánvaló, hogy a beszélgetés során nem jutott el A-ból B-be, még annak ellenére sem, hogy oda-vissza oltotta egymást Kálmán Olga és Deutsch Tamás - ez utóbbi inkább csak próbálkozott. Mégis, a csúcspont talán az volt, amikor a fideszes képviselő MTK-elnökként közölte, hogy fogalma sincs arról, mennyit kapott 2013-ban az MTK utánpótlásra. De nemcsak azt nem tudta, hogy mennyit, hanem azt sem, hogy hogyan osztják el, és az elosztott pénzt mire fordítják.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az egészben az az egyetlen fricska, hogy Kálmán Olga például tisztában volt azzal, hogy az MTK 183,5 milliót kapott utánpótlásra 2013-ban, és ezt az információt mintegy öt percébe került kideríteni a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapjáról. Ez csak egy újabb bizonyíték arra, hogy a kormány lendítsük fel a magyar focit görcsös projektjét mennyire lehet komolyan venni. Ha még csak ennyi lenne a probléma, lehetne legyinteni és mosolyogni, de amikor emiatt emberi sorsok kerülnek súlyos állapotba és veszélybe, hagy némi kívánnivalót maga után.
OLVASD EL EZT IS!
- vélemény
Timike és Dajcstomi kalandjai - Mi is itt a probléma?
- fidesz