A bumeráng földrengés tényleg létezik: ha lehet, még erősebben tér vissza ugyanoda

Visszatérő, úgynevezett bumeráng földrengést észleltek és dokumentáltak tudósok: eddig nem tudták bizonyítani létezését.

Bumeráng földrengés

A ScienceAlert oldala szerint bizonyos esetekben akár 180 fokos fordulatot vehetnek a földrengések hullámai, teljesen visszafordulhatnak a kiindulási pont irányába.

2016-ban az Atlanti-óceán fenekén olyan földmozgás következett be, melyet egy nemrégiben publikált tanulmányban bumeráng rengésnek neveztek. 

Visszafordult a földrengés

A 7,1 magnitúdójú jelenséget az Afrika és Brazília között húzódó Romanche-törésnél érzékelték. Az erős, óceán alatti földmozgást több helyütt is bemérték a szeizmográfos műszerek, föld alatti és a helyszíntől jóval messzebb lévő állomásoknál is jeleztek. Még négy éve, amikor dokumentálták a jelenséget, feltűnt a szakembereknek, hogy nem hétköznapi földmozgással állnak szemben. A rezgés okozta hullámok nem tűntek el, hanem idővel még nagyobb erősséggel jelentkeztek.

földrengés 1
Fotó: Mario Tama / Getty Images Hungary

Már korábban fejtegették szakértők az ilyen bumeráng földrengések jelenlétét, de eddig még nem sikerült ténylegesen megvizsgálniuk konkrét esetet. Az Imperial College London csapatának vezetője, Stephen Hicks szerint most egyértelmű bizonyítékot találtak rá.

A 2016-ban bekövetkezett rengés tökéletesen mutatta az effektust, mivel két elkülöníthető fázisában jelentkezett. Az esemény kezdeténél egy északra majd keletre mozgó irány rajzolódott ki, a második fázisban pedig szinte tökéletes 180 fokos fordulattal nyugati irányba terjedt tovább. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Jelenleg is találgatják, vajon mi eredményezhette a rejtélyes földmozgást. Lehetséges, hogy a kezdeti, mélyebbről érkező fázisa olyan sok energiát szabadított fel, hogy a nyugati résznél lévő sekélyebb zóna ezt a terjedési irányt vissza tudta fordítani.

Több ezer éves földrengésjelző hökkentette meg a tudósokat: kínaiak készítették

A mai értelemben vett földrengésjelzőt csak 1874-ben találta fel egy skót fizikus. Igaz, volt már előtte egy példa, melyet időszámításunk szerint 132-ben egy kínai feltaláló, Zhang Cheng fejlesztett ki. A szerkezet ékes bizonyítéka a korai, magas szintű tudásnak.

Több ezer éves földrengésjelző hökkentette meg a tudósokat: kínaiak készítették

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük