Barack Obama a melegházasság mellett van
A jogvédők tartottak tőle, hogy idén is megpróbálják betiltani.
Mint minden évben, a Szivárvány Misszió Alapítvány idén is bejelentette a BRFK-n a júliusi Budapest Pride rendezvénysorozatot, aminek nyitó rendezvényét június 30-án tartják.
Az Amnesty International április 16-án megjelent sajtóközleményében előre felhívta a figyelmet arra, hogy betilthatja a BRFK a Budapest Pride-ot, mondvacsinált okokra hivatkozva. Az egy hetes rendezvénysorozat lezárásaként július 6-án, szombaton felvonulást rendez a Szivárvány Misszió Alapítvány, ami a Hősök teréről indul délután 4 órakor.
Nem akarták tiltani
A rendőrség végül az elmúlt évek gyakorlatával ellentétben idén mégsem próbálkozott. A BRFK tudomásul vette a felvonulást, amelyet a rendőrség a szükséges erőkkel biztosítani fog, tájékoztatott a BRFK sajtóosztálya. Tehát idén nincs akadálya a felvonulásnak.
Már előre tartottak a tiltástól
Az Amnesty International szerint a hatóságok idén jól döntöttek, hogy engedélyezték a rendezvényt, hiszen a Fővárosi Törvényszék 2011-ben és 2012-ben is megsemmisítette a tiltásról szóló határozatot, miszerint a Pride aránytalanul zavarná a főváros közlekedését.
A leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek jogaiért küzdő Szivárvány Misszió Alapítvány azonban továbbra is úgy tartja, hogy Magyarországon még nem valósult meg a jogegyenlőség, mivel másodrendű állampolgároknak tekintik őket. A szervezet kifejtette, hogy az alaptörvény negyedik módosítása, valamint az új Polgári Törvénykönyv elfogadása is súlyos következményekkel jár a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek jogait tekintve, mivel kizárja az egynemű párokat a család fogalmából.
Mi a helyzet külföldön?
Magyarországon 2009-ben bevezették a bejegyzett élettársi kapcsolatot, ezért a kelet-európai országokhoz képest jobb a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek helyzete. Tőlünk keletebbre viszont kifejezetten rosszabbak a körülményeik. Például Oroszországban büntetik a fiatalkorúak közötti homoszexuális propagandát és betiltották a melegfelvonulásokat, Ukrajnában pedig nem is próbálkoznak ilyesmivel. Szerbiában már nem engedélyezik, hiszen 2010-es Pride-on a rendőrök és a szélsőjobboldali ellentüntetők összecsapása során 150 ember sérült meg.
Köztudomású ugyanakkor, hogy a nyugat- és észak-európai országokban, Dániában, Belgiumban, Hollandiában, Izlandon, Norvégiában és Svédországban elő sem fordulhat, hogy betiltanak egy melegfelvonulást, hiszen ott még törvényesen is házasságot köthetnek a melegek, csakúgy, mint Uruguayban, Argentínában, Új-Zélandon vagy az Amerikai Egyesült Államok nyolc államában. Így ott csak nagyon ritkán éri atrocitás őket.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Amerikában már alkotmányellenes
Az amerikai elnök, Barack Obama június 26-án jelentette be Twitter-oldalán az amerikai legfelsőbb bíróság döntését, miszerint 5:4 arányban eltörölték a házasság védelméről szóló törvény egyik paragrafusát. Eszerint a házasság férfi és nő közötti kapcsolatot jelenti. Ez a lépés azért is fontos, mert ez a meghatározás érvényesült minden több mint ezer, házasságot érintő jogszabályban.
OLVASD EL EZT IS!
- meleg
- kezdeményezés
Videó! Bevállalták: celebdömping a melegfesztivál mellett
- tüntetés
- belföld