Újra keresik Budapest dalát: mutatjuk, hol és mikortól szavazhatsz

Segíts te is a döntésben: áprilistól bárki szavazhat a főváros idei dalára!

budapest
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ismét keresi Budapest dalát a Fővárosi Önkormányzat. A másodszor induló projektre hat ismert előadót hívtak meg öt dal elkészítésére, további öt helyet még felfedezésre váró, tehetséges zenészek és énekesek számára tartanak fenn a kiírt pályázaton. A március 22-i határidőig beérkezett dalokra az előválogatás után, április 8. és 25. között lehet szavazni ide kattintva.

- Az idei kiírás szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy 2019-ben Budapest Európa sportfővárosa. Zene és sport szorosan kapcsolódik egymáshoz, mindkettőnek erős közösségteremtő ereje van. Idén arra vagyunk elsősorban kíváncsiak, milyen a városi sport zenéje - mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a sajtótájékoztatón. A szervezők felkérését Janicsák Veca, Tóth Gabi és Majka, Vastag Csaba, Szikora Róbert és a New Level Empire fogadta el, ők valamennyien részt vettek a bejelentésen.

Sport, zene, Budapest

A dalokat tavasszal koncerten mutatják be, és CD is készül. A tavalyi első kiírásra több mint száz pályamű érkezett Budapest dalára, a közönségszavazáson több százezren vettek részt. Joós István, a CD-t megjelentető Magneoton kiadó vezérigazgatója, a zsűri elnöke kitért arra, hogy a tavalyi számok letöltési-lejátszási száma 145 ezer volt, a Budapest tematikájú dalok a rádiókban 7265 alkalommal hangzottak el, és az elkészült klipek mintegy 1,7 milliós nézettséget hoztak.

2018-ban Radics Gigi Budapest Szerelem című szerzeményét választották Budapest dalának, a közönségdíjat Benji Bárhol járok című száma kapta. - Zenében és sportban közös a ritmusérzék, a siker eufóriája, számos sportágban a zene nélkülözhetetlen. Célunk idén az, hogy a hangulat legyen a főszereplő a sport, a zene és Budapest hármasában - jegyezte meg Joós István. 

Miután felkértek a részvételre, szinte rögtön leültem, és megcsináltam a dalt, melynek munkacíme: Budapest fölött a Nap újra kisütött. Valamit szeretnék visszaadni a városnak abból a sok minden jóból, amit az elmúlt évtizedekben kaptam tőle. A zene nyilván olyasmi, ami tőlem várható, modern hangzással és hangszereléssel egy dinamikus szám - mondta Szikora Róbert az MTI-nek. A zenész a sajtótájékoztatón elmondta, hogy dalában szerepet kap az általa korábban mentorált énekesnő, Tóth Andi.

Gálakoncerten mutatják be a győztes dalt

Együtt indul a projektben Tóth Gabi és Majka: ők Szabó Zé és Molnár Tamás szerzeményét fogják előadni. Régóta szerettek volna duózni, most ez megvalósul. A New Level Empire énekese, Ujvári Zoltán Szilveszter arról beszélt, hogy a mai fiatalok számára Budapestben elsősorban a buli, a bizsergés, az éjszakai élet, a dinamizmus a fő vonzerő. A zsűriben Joós István mellett Rakonczai Viktor zeneszerző, Rózsa István - Rózsa Records -, Nagyné Varga Melinda, a Fővárosi Önkormányzat kulturális főosztályvezetője és Szűts László, a Mahasz elnöke kapott helyet.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A megszületett produkciókat április 26-án gálakoncerten mutatják be a Thália Színházban, ott dől el, ki nyert. A győztes egy éven keresztül viselheti a Budapest Dal 2019 címet, megkapja a Budapest Dal plasztikai díjat, oklevelet, emellett egymillió forint pénzjutalomban is részesül.

Nyolc kérdés, amire minden magyarnak illene helyesen válaszolnia

Próbáld ki, mire emlékszel az iskolai tanulmányaidból a magyar kultúrát, azon belül is Kölcseyt és a Himnuszt illetően! A következő alapvető kérdésekre nem árt tudni a választ: te mennyire felelsz helyesen a nyolcból?

8 kérdés, amire minden magyarnak illene helyesen válaszolnia

Kvíz!

Elolvasom
Ezt is szeretjük