Ő volt a világ első sofőrje: Bertha Benz harisnyakötőt használt szigetelésnek
Ő gurult ki először Karl Benz háromkerekű Patent-Motorwagenjével a garázsból. És hosszabb útra is ő vitte el elsőként a világ első autóját.
A világ első sofőrjét valószínűleg legtöbben férfinak képzelnék. Pedig egy 30-as éveiben járó hölgy volt: Bertha Benz-nek hívták. Igen, annak a Karl Benznek a felesége, aki a modern gépkocsi-technika egyik úttörőjének tekintünk.
Bertha Benz, a világ első sofőrje
A világ első benzinmotorral hajtott autója 140 évvel ezelőtt, 1886. január 29-én kapott szabadalmat. A még háromkerekű jármű mindössze 0,75 lóerős volt, egy egyhengeres, négyütemű Otto-motor hajtotta és 16 km/h-s sebességre volt képes. A Benz-Patent Motorwagen első sofőrje - aki először gurult ki vele a garázsból, nem volt más, mint megalkotójának felesége, a szintén kiváló műszaki érzékkel bíró Bertha Benz.
"Talán meglepő, de Bertha Benz jobban hitt az autó jövőjében, mint a férje, és ezt be is kívánta bizonyítani. 1888. augusztus 05-én az akkor 38 éves asszony a férje tudta és a hatóságok engedélye nélkül elkötötte a járművet, a 3-as sorozatszámú modellt, s hosszabb útra indult vele. Így ő lett az a személy is, aki az első, hosszabb autóutat megtette a Földön. Mannheim-ból indult, s útja Pforzheim-ban ért véget." - áll a KRESZ változás közösségi oldalán.
"Az út számos tanulsággal szolgált. Tekintettel arra, hogy a fából készített fék a gyakori használattól gyorsan elkopott, így Bertha egy bőrdarabot rögzített a szerkezetre, ezzel nem csak az élettartamot, hanem a fékhatást is megnövelte. Harisnyakötőt használt szigetelés gyanánt, hajtűvel tisztította meg az eltömődött üzemanyag-vezetéket." - írják a KRESZ változás oldalán.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
Kép: Getty Images
OLVASD EL EZT IS!
- magasság
- történelmi érdekesség















