Béremelést jelentett be a kormány: kik és mennyit kaphatnak?

Megtette hatását a Facebookon terjedő képek tömege. De mennyivel lesz jobb?

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Júliustól bérkiegészítést kapnak a szociális szférában dolgozó szakemberek a jelenlegi bérpótlékon felül - jelentette be az emberi erőforrások minisztere egy pénteki budapesti rendezvényen. De mennyivel nőhet egy átlagos dolgozó bére ezek után?

Átlagosan 20 ezer forinttal nőhetnek a bérek

Balog Zoltán elmondta, a kormány szerdai döntése értelmében 65 ezer szakmai dolgozó bérkiegészítésére az idei költségvetésben 7,6 milliárd forintot biztosítanak, míg jövőre 15 milliárd forintot.

Hozzátette, hogy a szociális területen dolgozók, ahogy tavaly, úgy az idén és jövőre is megkapják a korábban megítélt - összesen 12 milliárd forint - bérpótlékot.

Számításaink szerint ez nagyjából havi 20 ezer forintos béremelés, persze bruttóban, ebből még lejönnek a járulékok. Az elmúlt héten a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete és a Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezete indított el egy Facebook-oldalt, amire a szférában dolgozók tölthették fel fényképüket egy táblával, hogy mennyit visznek haza egy hónapban.

Diplomával sincs meg a nettó 100 ezer

"A tiltakozás szomorú dolgokat tárt a nyilvánosság elé, ugyanis kiderült, hogy diplomával és nyelvvizsgával is nehéz elérni a 100 ezer forintos nettó bért. Arra számítottunk, hogy az általunk működtetett Fb-oldalakon történő megosztásokkal képesek leszünk eljutni azokhoz is, akik a szociális szféra helyzetéről nem, vagy alig rendelkeznek információkkal. Abban is reménykedtünk, hogy egy idő után az országos média érdeklődését is sikerül felkeltenünk, ami megtöbbszörözi az akciónk hatását" - tudatta lapunkkal akkor az SZTDSZ.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A szakszervezetek már két éve harcolnak azért, hogy a szociális szférában dolgozók is kapjanak béremelést, hiszen a fényképekből is látszik, mennyire elmaradnak a bérek más ágazatokhoz képest. Orbán Viktor már tavaly novemberben azt ígérte a parlamentben, hogy mint a pedagógusok esetében, itt is életpályamodellt vezetnek be.

A fent említett bérpótlék összege 6 ezer és 17 200 forint közt mozog, erre jöhet még az átlagosan 20 ezer forintos bérkiegészítés.

Ezt is szeretjük