Az árvákra nincs pénz, Vitézyékre van

300 milliót vettek el az árva gyerekektől

A gyerekekre napi 725 forint jut, a közlekedési szakértőnek ennél jóval több.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Tarlós István vezette főváros spórolásba kezdett, ami az elvonásokon meg is látszik. A gyermek- és ifjúságvédelem működési kiadásait 4%-kal csökkentették, a gyermekotthonokban élő gyermekre jutó összeg havonta 10%-kal csökkent.

A Hűvösvölgyi Gyermekotthon igazgatója lapunknak elmondta: a csökkentés miatt egy gyerekre havonta mindössze 40 ezer forint jut, ebből kell állniuk étkeztetésüket, ruháztatásukat, taníttatásukat, orvosi ellátásukat, egyszóval mindent, ami a gyermek életéhez szükséges.

Ezt lapunknak Csókay László, főváros Oktatási, Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztályának alosztályvezetője is megerősítette. Csókay László elmondta, az ellátottak státuszától függően 29-39 ezer forint jut egy gyerekre havonta.

725 forint/nap/gyerek

Az étkeztetésre fordítható norma összege 725 forint, de ebből a keretösszegből kell finanszírozni a gyerekek ruházatát, valamint a szabadidős és kulturális programokat is.

A Hűvösvölgyi Gyermekotthontól megtudtuk, mivel az élelmiszeren nem lehet spórolni, a gyermekek szabadidős és kulturális tevékenységeire fordított összeget vágták meg. Erre Csókay László annyit mondott, az, hogy kevesebb jut kultúrára, szabadidőre, sajnos ma már szinte minden családra érvényes.

Hozzátette: a kép teljességéhez tartozik, hogy a gyermekvédelmi intézmények költségvetésének mintegy 70%-át a bérek és járulékaik teszik ki, itt pedig gyakorlatilag minimális megtakarítási lehetőség van csak, mivel jogszabályok tételesen előírják, hogy egy gyermekotthonban egy-egy csoportban hány szakembernek kell dolgoznia.

Nem is spórolnak annyira

Kérdésünkre, hogy miért az árva gyerekeken spórol a főváros, Csókay László azt mondta: mivel az ágazatra vonatkozó csökkenés más ágazatokhoz képest kisebb volt, így nem mondhatjuk, hogy a gyermekotthonokon spórol a főváros, sokkal inkább azt, hogy törekedett arra, hogy a gyermekvédelmi intézményeket a szükségessé vált kiadáscsökkentések valamivel kevésbé érintsék.

Politikusok és családjuk

Nézegess képeket!

Elolvasom

A gyermekvédelmi ágazat vonatkozásában a csökkentés mintegy 300 millió forintos megtakarítást jelentett. Korábban lapunknak a Jobbik szakpolitikusa, Staudt Gábor úgy fogalmazott: nem ért egyet a döntéssel, hiszen míg a főváros egyrészről megszorít, másrészről pazarol. Példaként említette, hogy véleménye szerint túl drágán írnak ki közbeszerzéseket, emellett milliárdok mennek el arra is, hogy működtessék a parkolási rendszert.

BKK: 80 millió forint plusz 250 millió forint

Tény az is, hogy épp a napokban derült ki, hogy a BKK-nál - amit azért hoztak létre, hogy a BKV-nál olcsóbban és hatékonyabban szervezze meg a budapesti tömegközlekedést - vezetői bérekre már közel 80 millió forintot fizettek ki úgy, hogy kétkezi munkás még nem is dolgozik a cégnél.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Jelenleg a Vitézy Dávid igazgatta cégnél nincs a főosztályvezetőinél alacsonyabb beosztású kolléga. Nekik a főváros november közepétől március végéig összesen 77,6 millió forintot fizetett ki, és a vállalatnak további 250 millió forintot szavazott meg a fideszes többségű közgyűlés.

Helyreigazítás
Cikkünk megjelenése után a BKK közölte, nem igaz, hogy a cégnél nincs a főosztályvezetőinél alacsonyabb beosztású kolléga, ahogy az sem, hogy vezetői bérekre már közel 80 millió forintot fizettek ki.

Ezzel szemben az igazság az - írták -, hogy a BKK Zrt. teljes munkavállalói létszáma 44 fő (2011. március 29-én), melyből egy fő vezérigazgatói, egy fő vezérigazgató-helyettesi, három fő igazgatói pozíciót tölt be, a Társaságnál dolgozók háromnegyede nem rendelkezik semmiféle vezetői megbízatással.

- Személyi jellegű kiadásokra a 2011. március 29-ig összesen 77,6 millió forintot fizettünk ki, mely összeg tartalmazza a béreket és azok közterheit is. Tehát nem csak a vezetői béreket tartalmazza az összeg - tették hozzá.

A BKK mindezek miatt helyreigazítást kért, melynek eleget teszünk. Eszerint: valótlanul állítottuk a 2011. április 16-án megjelent „Az árvákra nincs pénz, Vitézyékre van” című cikkünkben, hogy a Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) eddig 80 millió forintot fizettek ki vezetői bérekre, illetve azt is hamisan állítottuk, hogy a BKK-nál nincs a főosztályvezetőinél alacsonyabb beosztású kolléga.
Ezt is szeretjük