Soha nem látott képek Budapestről

Így tetőzött az árvíz

Hiába tetőzött az árvíz, az apadás még tíz napig eltarthat, nem beszélve a károkról.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Újabb területekre vonatkozóan jelentett be a kormány vészhelyzetet június 10-én, hétfőn reggel. A fokozott helyzet 15 napig hatályos Fejér, Bács-Kiskun, Tolna és Baranya megyékben.

Az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán hétfői elmondása alapján 100 millió forint adomány gyűlt össze a nemzeti összefogás vonalán keresztül és annak bankszámlaszámára. A pénzadományon kívül rengeteg természetbeni felajánlás is érkezik.

A tiszti főorvos felhívta a figyelmet a takarítás és fertőtlenítés fontosságára az árvíz elvonulását követően. Az utána összegyűjtött hulladék veszélyes anyagnak minősül, emiatt a kezelését is eszerint kell levezényelni. Meg kell előzni egy esetleges járvány kialakulását is, így felhívta a figyelmet arra, hogy, ha valakinél hasmenés vagy hányás jelentkezik, akkor mindenképp menjen orvoshoz, és kerülje el a közösségeket.

A román miniszterelnök, Victor Ponta biztosította Magyarországot, hogy, ha szükséges, akkor kész segíteni a kialakult árvízi helyzet miatt.

Főkép-fotó: MTI, Kallos Bea.

Orbán Viktor a gáton

Június első hetét teljes egészében a kritikus árvízi helyzet uralta. A miniszterelnök, Orbán Viktor már korán vészhelyzetet hirdetett a helyzet súlyosságát hangsúlyozva. A hét vége felé személyesen látogatott el a kritikus pontokra, ahol a védelmet biztosító embereket irányította.

Képek! Így vezényli Orbán Viktor a katonákat az árvíz alatt

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük