10 kérdéses kvíz az Árpád-házról: tudod, ki élt a Nyulak szigetén?

Tedd próbára tudásod az Árpád-házról!

cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az Árpád-ház, mely már a honfoglalást követő időktől létezett, kétség kívül hazánk történelmének legjelentősebb dinasztiája volt, hiszen idején alapult meg a magyar királyság, terjedt el hazánkban a kereszténység, és e dinasztiába tartozott államalapító királyunk, I. Szent István is. Az Árpád-háziak között több szent is volt, így például Szent Margit, Szent Imre vagy épp Szent Erzsébet.

Az Árpád-ház elnevezés voltaképpen arra utal, hogy a dinasztia uralkodói Árpád fejedelem (845 k. - 907) leszármazottai voltak. Bár a történészek így jelölik meg csoportjukat, maguk az Árpád-háziak nem őt tekintették ősüknek. Erre abból lehet következtetni, hogy sem az Árpád, sem az Álmos nevet nem adták gyakran a gyermekeiknek. A dinasztiában egyébként számos trónöröklési konfliktus dúlt, melyek során a kezdeti, hagyományos öröklési rendtől (szeniorátus) a sógorházasságon (levirátus) át végül eljutottak az elsőszülött fiú örökléséig (primogenitúra). A ház sorsa a viszályok dacára is a 14. század küszöbéig szövődött, és leszármazottainak vére több más európai uralkodóház ereiben is tovább csörgedezett, így a Jagelló-, a Habsburg-, a Bourbon-, a Valois- és az Anjou-dinasztiáéban is.

10 kérdés az Árpád-háziakról

A következő kvízben próbára teheted a tudásod: tíz kérdést teszünk fel az Árpád-háziakról, melyekhez három-három válaszlehetőséget kínálunk. Válaszd ki azt, amelyik szerinted helyes!

10 kérdéses kvíz az Árpád-házról: tudod, ki élt a Nyulak szigetén?
Indulhat a kvíz 10 kérdéses játék

1. Az Árpád-ház melyik tagja élt a Nyulak szigetén?

2. Hogy hívták korukban az Árpád-házat?

3. Mettől meddig tartott az Árpád-kor?

4. Melyik Árpád-házi uralkodó hozatta be az első keresztény papokat, és épített először templomokat?

5. Mi Szent Erzsébet legendájának fő eseménye?

A másik két lehetőség Szent Kingához kapcsolódik.

6. Ki volt az utolsó Árpád-házi uralkodó?

7. Hogy hívták I. Szent István feleségét?

8. Melyik királyt vakíttatta meg Könyves Kálmán gyermekként, apjával együtt?

9. Mire vonatkozott II. András 1222-es Aranybullája?

10. Hogy hívták I. Szent Istvánt a megkeresztelése előtt?

/ találat Eredmény
/10 találat - összesen:

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük