Borzasztóan fontos levél jön áprilisban: súlyos döntést kell meghoznod április 30-ig
Április második hetétől érdemes a szokásosnál is alaposabban átnézni a postán érkező vagy az online felületen landoló villanyszámlákat.
Hamarosan érkeznek azok az elszámolások, amelyek már tartalmazzák a januárban bevezetett rezsistophoz kapcsolódó kedvezményeket. Az érintett ügyfelek a következő napokban feketén-fehéren láthatják, mekkora támogatást jelent a családi kasszának a módosított rendszer, és pontosan mennyi maradt a zsebükben a korábbiakhoz képest.
Az érintett ügyfelek a következő napokban feketén-fehéren láthatják, mekkora támogatást jelent a családi kasszának a módosított rendszer, és pontosan mennyi maradt a zsebükben a korábbiakhoz képest - derül ki a Liner cikkéből.
Fontos áramszámla érkezik áprilisban
A szolgáltató tájékoztatása szerint a kedvezményt nem az első oldalon szereplő végösszegnél kell keresni, hanem a számla mélyebb rétegeiben. Érdemes egészen a harmadik oldalig lapozni, ahol a számlarészletezőben egy külön „Támogatás” sor jelzi majd a jóváírást. Eddig már több mint 475 ezer fogyasztó nyilatkozott úgy, hogy a kedvezményt nem a földgázra, hanem a villamosenergia-fogyasztására kéri, ami azt jelzi, hogy rengeteg háztartásban – különösen ott, ahol nem gázzal fűtenek – az áramszámla jelenti a nagyobb tételt.

Fontos tudni, hogy a kedvezmény igénybevételének szigorú korlátai vannak, amivel minden tudatos háztartásnak tisztában kell lennie. A 30 százalékos mennyiségi kedvezmény egy adott felhasználási helyen kizárólag egyetlen szolgáltatásra vehető igénybe, tehát a fogyasztóknak választaniuk kell a gáz és az áram között. Ez a döntés különösen azoknak kulcsfontosságú, akik modern, elektromos fűtési rendszert használnak, vagy a mindennapi életvitelük során az áramfogyasztásuk messze meghaladja az átlagot.
Aki még nem tette meg a nyilatkozatot, annak 2026. április 30-ig van lehetősége dönteni. A folyamat szerencsére egyszerű és gyors: az MVM által biztosított online felületen, mobilalkalmazásban vagy akár postai úton is benyújtható az igény. Az online ügyintézés mellett szól a gyorsaság is, hiszen a rendszerbe történő bejelentkezés után a felhasználási helyek adatai automatikusan megjelennek, így a folyamat valóban csak néhány kattintást vesz igénybe, és a feldolgozás is sokkal gördülékenyebb.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
Mielőtt azonban bárki rányomna a véglegesítésre, érdemes nagyon körültekintően mérlegelni a lehetőségeket. A szabályozás értelmében ugyanis az érvényesen benyújtott nyilatkozat a későbbiekben semmilyen módon nem módosítható, és nem is vonható vissza. Érdemes elővenni az elmúlt egy év fogyasztási adatait, és ott érvényesíteni a rezsistopot, ahol az valóban a legnagyobb könnyebbséget jelenti a havi fix kiadások kezelésében.
Rendkívüli nyitvatartás jön a hétvégén: erről mindenképp tudnod kell, ha ügyet intéznél
Komoly változások jönnek az ügyintézésben.
ElolvasomFotók: Getty Images Hungary
















