Angyalok
Hihetsz bennük, vagy állíthatod, hogy a magad útját járod: tény, hogy a történelem számon tartja őket. Tudd meg, hogyan hívd segítségül!
Isten követei
A legtöbb vallás rendszerében szerepelnek olyan transzcendens lények, akik legtöbbször ember és Isten között közvetítenek. A legismertebb angyalokkal kapcsolatos történetek a Bibliában találhatóak, például Jézus születésének hírét Máriának Gábriel angyal vitte, de az iszlám szerint Gábriel arkangyal által szólt Mohamedhez Allah is. Több évezred óta vannak velünk a hétköznapokban: templomok falán, képzőművészeti alkotásokon, de a legegyszerűbb tárgyakat, mint mécseseket, képeket, füzeteket is díszítenek fehér ruhás, szőke hajú, sokszor gyermekként ábrázolt alakok, jelképezve a tisztaságot, őszinteséget, szeretetet.
Tényleg léteznek?
Az angyalok valódi jelenléte azonban kevés emberben tudatosul: csak akkor gondolsz létezésükre, ha valami megmagyarázhatatlan dolog folytán elkerül egy baleset, és azt érzed, valaki vigyázott rád.
Közkeletű az is, amikor egy nagy társaságban, ahol addig mindenki vidáman beszélget, majd hirtelen csend lesz, azt mondják: egy angyal szállt el felettünk. Pedig védőangyalod nemcsak különleges alkalmakkor van veled, hanem mindig. Lehet, hogy eddig azt hitted, megérzéseid irányítanak dolgokkal kapcsolatban, de valójában ezek az megérzések az angyalod üzenetei. Mindennap vigyáz rád, egyengeti életed különböző területeit: segít a munkádban és a szerelemben is. Ezért ha úgy érzed, szomorú vagy, egyedül érzed magad, érdemes hozzá fordulnod, szólnod hozzá, hiszen feladata, hogy segítsen neked, jobbá tegye az életed!
Hogyan hívhatod segítségül?
Teremts csendet körülötted és magadban! Keress egy nyugodt pillanatot, helyet, lazulj el, és próbáld megtisztítani gondolataidat, meditálj!
Biztos te is hallottál arról, hogy a kisgyerekek látják az energiamezőket, az emberek auráját, így sokszor az angyalokat is. Ezért te is próbálj visszahelyezkedni az őszinte, tiszta, negatív gondolatok és érzések nélküli gyermeki énedbe. Ezáltal könnyebben sikerülhet kapcsolatot teremtened védőangyaloddal.
A kommunikációt ne csak gondolati szinten próbáld meg, hanem mondd ki, amit szeretnél, imával erősítsd meg kérésedet. Ha könnyebben össze tudod szedni gondolataidat, írhatsz levelet is angyalodnak, amiben leírod, miért keresed őt, mire vágysz. Le is rajzolhatod vágyaidat, vagy angyalodat abban a formában, ahogy elképzeled őt.
Habár az angyalokat test nélküli lényként írják le a források, az angyalok, mint segítők emberi formát öltéséről tanúskodnak azok a mondások, mint a földre szállt angyal, angyali jó gyermek. Lehet, hogy a te környezetedben is van olyan ember, akiből mindig a jó és a harmónia sugárzik, mindig segítőkész, és ha vele vagy, energiával töltődsz fel. Ahhoz, hogy kiutat találj a problémádból, néha elég, ha beszélgetsz ezzel az emberrel, hiszen a védőangyalod szólhat hozzád őáltala is!
Ha a jövődre vagy kíváncsi
Nemcsak a jelen problémáival kapcsolatban kaphatsz tanácsot, hanem a jövő kérdéseire is útmutatást kaphatsz. Az angyal szó jelentése hírnök: ők a kapcsolatteremtők az emberi és a szellemi világ, azaz Isten között. Ezeket a jövendöléseket csak akkor tudhatod meg, ha már érett vagy rájuk, ha készen állsz az információk befogadására.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Segítségedre lehetnek az angyal-kártyák, amik a jóskártyákhoz hasonlóan előhívják angyalodat, és válaszokat adnak a kérdéseidre. A másik út, ha jövődet szeretnéd megismerni az angyalok által, ha olyan emberhez fordulsz, akinek erős kapcsolata van a földöntúli világgal, azaz angyallátó. Ezek a különleges képességgel megáldott emberek az angyalterápia során gyógyítani, enyhíteni tudják a betegségeket is. Képesek megoldani az angyalok segítségével nemcsak a felszínen lévő problémákat, hanem belső szorongásaidat is.
Ha el szeretnél mélyedni a témában, böngéssz a www.angyal.lap.hu oldalon, vagy a könyvesboltokban keresd Dr. Doreen Virtue könyveit.
OLVASD EL EZT IS!
- anya
- horoszkóp
Milyen anyuka leszel?
- szaturnusz
- szülő