Így kívánj ma az angyaloktól, hogy valóra váltsák az álmodat
Az angyalok csak arra várnak, hogy segítséget kérj tőlük. Akár a legnagyobb álmod is valóra válhat.
A szeretet ünnepe különösen alkalmas az angyalokkal való kapcsolatteremtésre, hiszen úgy tartják, ilyenkor köztünk járnak az égi lények, és a magasabb, spirituális világ sokkal elérhetőbbnek, kézzelfoghatóbbnak tűnik.
Ezért, ha van olyan álmod, amit nagyon szeretnél valóra váltani, akkor ahhoz most érdemes segítséget kérned.
Angyalok kapcsolata
Az angyalok a kozmikus törvényeknek engedelmeskednek, ezáltal biztosítják a kapcsolatot Isten és a fizikai valóság között. Isten szeretetét közvetítő lelkek, akik a benned lévő szeretethez tudnak kapcsolódni. Számtalan formában léteznek, némelyikük tekintélyt parancsoló, míg mások megnyugtatók, inspirálók vagy örömet szerzők. Az őrangyalod pedig egy pillanatra sem tágít mellőled.
Egy azonban közös bennük, mégpedig az, hogy csak arra várnak, hogy segíthessenek neked. Ez azonban csak és kizárólag akkor lehetséges, ha megkéred és felhatalmazod őket a segítségnyújtásra, és megmondod, hogy mit szeretnél. Szeretettel fogalmazd meg a kérésed, pozitív legyen, és nem keresztezheti más ember szabad akaratát.
Ahhoz, hogy a segítségüket tudd kérni, minél nagyobb nyugalomra és szeretetteljes hozzáállásra van szükség. Gyújts gyertyát, illetve füstölőt, hogy otthonod energiaterét megtisztítsd. Figyeld meg, majd engedd el a gondolatokat, hangolódj rá az ünnepet körüllengő harmóniára és meghittségre. Ha úgy érzed, kellőképpen kiürítetted a fejed, és csak az álmodra koncentrálsz, indulhat a meditáció.
Ráhangolódás az angyalokra
Helyezkedj el kényelmesen ülve. Összpontosíts a légzésedre, és lazítsd el a testedet. Képzeld el, hogy a gerinced mentén áramlik az energia. Belégzéskor a Föld energiáját áramoltasd végig a gyökércsakrától a koronacsakráig, kilégzéskor pedig áramoltasd a spirituális energiát visszafelé. Ez a technika kiszívja és eltávolítja az energiablokkokat.
Ha a spirituális gerinced megtisztult, áramoltasd az energiát a gerinced mentén, és küldd a mennybe. Egyúttal adj hálát mindenért az életedben. Közben képzeld el egy borús napodat, majd azt, ahogyan a felhők eloszlanak, és egy fehér sugár jön le az égből, közvetlenül a fejedre. Szívd be a fehér fényt a fejeden keresztül az egész testedbe, ez kapcsol össze az angyalokkal.
Összpontosíts az energiára a szívcsakrádban, ahol az angyalok a legerősebben kapcsolódnak hozzád. Most kívánhatsz tőlük. Kérhetsz iránymutatást, és megkérdezheted az angyal nevét is. Maradj csendben, és várj türelmesen a válaszra. Ha eszedbe jut valami, azt fogadd el, és ne cenzúrázd.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ezután koncentrálj, és érezd, ahogy az angyalod közelebb húzódik, átölel szárnyaival, és feléd küldi feltétel nélküli szeretetét. A meditáció végén térj vissza ebbe a világba, mozgasd meg a tagjaidat, és kezdd újra érezni a testedet. Jegyezd le a választ, amit kaptál. Ha úgy érzed, nem érted, ismételd meg később a meditációt. Rendszeresen is gyakorolhatod, és más témákban is kérhetsz segítséget.
Cikkünk megírásában Hazel Raven Angyalbiblia című könyve segített, mely az Alexandra Kiadó gondozásában jelent meg.
OLVASD EL EZT IS!
- angyal
- ősi elemek
Melyik angyal vigyáz rád? Őselemed elárulja
- angyal
- karma
Így érzékelheted az angyalokat!
- angyal
- melyik napon születtél?