Melyik angyal vigyáz rád? Őselemed elárulja

A hagyomány szerint minden őselemhez tartozik egy angyal is, aki bizonyos életterületekért felelős. A tiéd melyik?

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az angyalokat olyan közvetítő lényeknek tartják, akik kapcsolatot teremtenek az emberek és a természetfeletti szférák között. Mindegyikük más és más területért felelős, és van olyan nézet is, mely szerint amint egy angyal beteljesítette a küldetését, megsemmisül.

Sok vallásban megjelennek angyalszerű lények, de minden tanítás másképp hivatkozik rájuk. Az angyalok a keresztény, a zsidó és az iszlám hitben kapnak különösen nagy szerepet - mint Isten üzeneteinek tolmácsolói.

A nyugati kultúrában számos asszociáció és megfelelés társul a négy arkangyalhoz, Mihályhoz, Gábrielhez, Raphaelhez és Urielhez - mint a négy égtáj, a négy irány vagy a négy őselem. A te őselemedhez melyikük tartozik?

Tűz

Ha valamelyik tűz jegyben születtél, vagyis Kos, Oroszlán vagy Nyilas vagy, nem más, mint Mihály arkangyal őrködik feletted. A neve eredetileg azt jelenti, Istenhez hasonló. Úgy tartják, ő a megtestesült szenvedély, aki az égi szeretetet hozza a földre. Gyakran ábrázolják karddal a kezében, ahogyan legyőzi a gonoszt. Néhány mágikus hagyományban ő a déli irány megfelelője.

Föld

Ha a föld elembe tartozol, vagyis a Bika, a Szűz vagy a Bak jegyében születtél, Uriel arkangyal kormányoz, akinek a neve azt jelenti, Isten fénye.

A képeken ezért gyakran világító lámpással látható. Ő mutat utat, és önkifejezésre bátorítja az embereket, illetve arra, hogy valamilyen művészeti ágat gyakoroljanak. Ő a  költészet és a kultúra szószólója, valamint az északi irány az övé.

Levegő

Ha levegő jegyben születtél, vagyis Ikrek, Mérleg vagy Vízöntő vagy, Rafael az arkangyalod, akinek a neve azt üzeni, Isten meggyógyít.

Melyik őrangyal vigyáz rád?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ő a gyógyítás és a hagyomány folytonosságának az angyala, betegségben vagy lelki nehézségek közepette kérheted a segítségét. A napkeletért felelős, valamint az új dolgok kezdetéért.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Víz

Ha Víz jegyű vagy, Skorpió, Halak vagy Rák, akkor Gábriel a te angyalod, akinek a neve azt jelenti, Isten ereje. Ő az igazság, az égi erő hírnöke és a rejtélyek felfedője. Ő üzent Máriának, de az apokrifek szerint Szodoma és Gomorra elpusztításában is részt vett. A nyugati irány tartozik hozzá.

Ezt is szeretjük