Bizarrak vagy gyönyörűek? Ezek a különös, anatómiai viaszszobrok az orvosképzés kellékei voltak

Vénuszról, a szerelem, a szépség és a termékenység istennőjéről a legtöbbeknek nem a boncasztalon kiterített, belső szerveit is láttató anatómiai bábuk jutnak eszébe, sokkal inkább Botticelli habokból megszülető szépséges nőalakja, esetleg a kecses ókori szobrok. 

Pedig a Vénuszoknak létezik egy jóval bizarrabb változata is, amit az orvosképzéshez használtak ugyan, ám a szépség igényével alakítottak ki - ettől tűnik olyan furcsának a mai szemlélő számára. 

Boncolástól a viaszmodellekig

A boncolás már a 16. századtól az orvosi tanulmányokat folytatók képzésének fontos részét jelentette. Így ismerkedhettek meg igazán az emberi test belsejében lévő titkokkal. A felnyitható holttestek és a tartósítás hiánya viszont nem kedvezett az oktatásnak, így elkezdték a konzerválás kikísérletezését, ami későbbi boncolást tett lehetővé. A 17. században óriási technikai újítás jelent meg: Giulio Gaetano Zummo (1656-1701), szicíliai abbé nevéhez fűződnek az első anatómiai viaszszobrok. Őt elsősorban a betegségek és az idő által legyőzött, oszló test érdekelte, műveibe emberi szerveket is beépített. Munkássága nyomán az itáliai egyetemi városokban sorra létesültek a viaszszobrokra szakosodott műhelyek, például a 18. században Felice Fontana vállalkozása Firenzében, ahol tehetséges szobrászok dolgoztak, például Clemente Susini. Munkáikban az anatómiai hűség művészi igényességgel keveredett, nemcsak viaszból készítettek bábukat és szerveket, hanem például fából is. Olyan szobrok is készültek itt, amelyek kifejezetten a női szervezet felépítését kívánták bemutatni, ezek az anatómiai vagy medikai Vénuszok.

Előfutáraik a tenyérben is elférő, csontból vagy fából kifaragott, szétszedhető szobrocskák. A viaszból készült, életnagyságú modelleket a tudományos célok érdekében levehető hasfallal, kivehető belső szervekkel, illetve magzattal alakították ki. Roppant nagy népszerűségnek örvendtek, 1780-ban II. József is rendelt belőlük, majd a bécsi Katonai Orvosi-Sebészi Akadémiában helyezte el az anatómiai modelleket, később a Venus Anatomicát a pesti egyetem orvosi fakultásának ajándékozta néhány kisebb darabbal együtt. Ezek a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyűjteményében tekinthetők meg. 

A Vénusz 2018-ban New Yorkban is bemutatkozott, a Metropolitan Művészeti Múzeum kiállításán. 

Tökéletes szépség

A viasz Vénusz-szobrok gyakran bársonyon és selyempárnákon fekszenek, olyan kecsesen, mintha épp csak lepihentek volna. Arcuk, alakjuk kifejezetten szép, az is előfordul, hogy gyöngysor díszíti a nyakukat, esetleg fejdísz a pompás, emberi hajból készült frizurájukat. A kutatók úgy vélik, hogy ez a kettősség, a tökéletes szépség, illetve a valósághoz hű ábrázolás, a halál megjelenítése a végleteket kedvelő barokkra jellemző. Sokan párhuzamot vonnak a híres római Bernini-szoborral, a Szent Teréz extázisával.

Az alkotások kortárs művészekre is hatnak, megihlették például Drozdik Orsolyát, aki az európai múzeumokat járva fotográfiákat készített róluk, majd megalkotta a magáról mintázott bábuját. A 21. századi gondolkodók feminista nézőpontból is közelítenek a viaszszobrokhoz, felvetve, hogy azok férfiak számára készültek, és az ő pillantásaiknak voltak kitéve, ez indokolhatta kivételesen esztétikus megformálásukat. A mai szemlélő minden bizonnyal teljesen másként tekint a művekre, mint a 18. század embere.

Évszázadokkal ezelőtt hunyt el, de olyan, mintha aludna: a romolhatatlan szentet egy olasz templomban őrzik

Európa-szerte több keresztény templomban, kolostorban láthatjuk az üvegkoporsóba helyezett, több száz éve elhunyt szenteket, akik mindenféle külső beavatkozás és bebalzsamozás nélkül, évszázadok elmúltával is úgy néznek ki, mintha csak elszenderedtek volna.

(Borító- és ajánlókép forrása: Getty Images Hungary. Kép forrása: Wikipédia/Wellcome Images)

• ezo
• orvostudomány
• művészet
• érdekesség
• bizarr
• Terasz