Állást keresel? 3 milliós támogatást igényelhetsz az államtól

A program keretében azok igényelhetik a támogatást, akik vállalkozást alapítanának.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A fiatalok vállalkozóvá válását segítő pályázat indul az Új Széchenyi Terv keretében májusban.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a pályázat keretösszege csaknem 7 milliárd forint, amellyel 1600 új vállalkozás létrejöttét kívánják segíteni.

Szintén az önfoglalkoztatást segítendő már nyitva van az a pályázat, amelynek keretében maximum 3 millió forint tőkejuttatás nyerhető el vállalkozás indítására. Ennek több mint egymilliárd forintos forrását a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból biztosítják - ismertette Czomba Sándor.

Regisztrált álláskeresők igényelhetik

Az államtitkár az NFA forrásaiból megvalósuló pályázat kapcsán ismertette, hogy támogatás azoknak nyújtható, akik legalább három hónapja regisztrált álláskeresők, vagy rehabilitációs járadékban részesülnek, vagy akik az önfoglalkoztatást egyéni vállalkozás keretében, gazdasági társaság tagjaként, mezőgazdasági őstermelőként oldják meg.

A nyertesek 3 millió forintig visszatérítendő, részben visszatérítendő vagy vissza nem térítendő kamatmentes tőkejuttatást nyerhetnek el.

Maximum 2 millió forintig vissza nem térítendő a támogatás, és lehetőség van 20% előleg folyósítására.

Hozzátette, hogy korábban több kiemelkedő vállalkozói ötlet halt el előleg hiányában, illetve amiatt, hogy utófinanszírozottak voltak a pályázatok. Példaként említette, hogy 3 millió forint támogatási összeghez ténylegesen 5-6 millió forintra volt szükség a megkövetelt fedezet miatt.

Képeken a világ legbefolyásosabb női

Nézegess képeket!

Elolvasom

Czomba Sándor kiemelte, hogy a 120-150%-os fedezet helyett a már nyitva lévő pályázatnál a valamennyi bankszámlára szóló inkasszó is elegendő biztosítékként.

A pályázatokat a lakóhely, illetve a tartózkodási hely szerint illetékes munkaügyi központokhoz lehet benyújtani.

Élvonalba kerülhet Magyarország

A fiatalok vállalkozóvá válását segítő pályázatról az államtitkár elmondta: annak alapvető célja a 18 és 35 év közötti, más vállalkozásban többségi tulajdonnal nem rendelkező, új egyéni vagy mikro vállalkozást indítani tervező fiatalok segítése.
A program két pályázati részből áll.

Az első részben zajlik a fiatalok felkészítése, amely májustól fél évig tart, és 2 milliárd forintból valósul meg. A részletekről Czomba Sándor elmondta: vállalkozásindítással, vállalkozásfejlesztéssel kapcsolatos szolgáltatást végző szervezetek vagy konzorciumok pályázhatnak, amelyek - nyertes pályázat esetén - toborozzák az életképes ötletekkel rendelkező fiatal vállalkozókat.

Ezen szervezetek feladata, hogy tanácsadást, képzést, felkészítést nyújtanak a leendő vállalkozóknak, és segítenek az üzleti terv elkészítésében, valamint azt jóvá is hagyják és értékelik.

A második szakaszban a jóváhagyott üzleti tervvel rendelkező fiatalok pályázhatnak; itt a támogatási összeget automatikusan lehet igényelni. A maximális támogatás egyénenként 3, társaságonként 6 millió forint - mondta el az államtitkár. Ezeket a második körös pályázatokat a tervek szerint 2012. december elsejétől lehet benyújtani, a pályázati keretösszeg itt 4,94 milliárd forint.

Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége az MTI-nek elmondta: a fiatalok már nagyon vártak egy olyan programot, amellyel a gazdaságba jobban be tudnak integrálódni és értéket teremteni. Kiemelte: azt várják a pályázattól, hogy az értelmes, tettre kész fiatalok nem hagyják el az országot, hanem itt próbálnak meg érvényesülni. Az elnyerhető 3 millió forinttal jól el lehet indítani egy szolgáltató céget - fűzte hozzá.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Elmondta azt is, hogy Magyarország a pályázat megvalósulása esetén az élvonalba kerülhet az Európai Unióban a fiatal vállalkozók támogatása terén, mivel a tagállamok közül csak Romániában működik hasonló program, de ott is 50%-os támogatási intenzitással.

Ezt is szeretjük