Mesterséges intelligenciával gyártottak rádióműsort Lengyelországban: áll a bál miatta
Az Off Radio Kraków nevű rádió műsorának AI által kreált személyek a műsorvezetői!
Lengyelországban aláírásgyűjtés indult tiltakozásul amiatt, hogy mesterséges intelligenciával (AI) készül a közszolgálati rádió krakkói szerkesztőségének egyik, interneten fogható csatornájának műsora, és emiatt szerkesztőket bocsátottak el – közölte a DoRzeczy lengyel hírportál.
AI-rádióműsor Lengyelországban
Az Off Radio Kraków nevű rádió műsorát kedd reggeltől az AI eszközeivel szerkesztik, a program három műsorvezetője az AI által kreált személy: a 20 éves Emi, akit média szakos hallgatóként, a popkultúra szakértőjeként mutattak be, a 22 éves Kuba, „a technológia és a zene szakértője”, valamint a 23 éves Alex, aki „az identitás és a queer (a nemi határokat elmosó) kultúra témáival foglalkozik”.
Az Off Radio Kraków új arculata egy „kutatói-mediális kísérlet”, amely arra keres választ, hogy az AI milyen hatással lehet a kultúrára, a médiára, az újságírásra, a társadalomra – írta hétfőn a wirtualnemedia.pl szakportál.
Az AI által alkotott műsort az úgynevezett Z-generációnak (a digitalizáció korában felnőtt huszonéveseknek) szánják, az új formátum az ő szükségleteikre válaszol – idézi a szakportál Marcin Pulitot, a lengyel közszolgálati rádió krakkói szerkesztőségének vezetőjét. Pulit a Donald Tusk vezette kormány által a közszolgálati médiában tavaly ősszel végrehajtott átalakítás nyomán vette át a krakkói rádió irányítását.
A DoRzeczy kedden közzétette Mateusz Demskinek, az Off Radio Kraków egyik elbocsátott szerkesztőjének Facebook-bejegyzését. A több kormánypárti médiával (köztük a Gazeta Wyborcza napilappal, a Newsweek hetilappal és az onet.pl hírportállal) is együttműködő Demski azzal vádolta Marcin Pulitot, hogy a közmédiát „kísérleti gyakorlótereppé” alakította át, az új technológiával a csatorna több mint tíz tapasztalt szerkesztőjét helyettesítette, és az érintetteket elbocsátotta.
Az Off Radio Kraków csatornánál megvalósuló kísérlet az egész újságírói közeget veszélyezteti, utat nyit „egy olyan világba, ahol a médiaszakmában sokéves tapasztalattal rendelkező munkatársakat (…) gépek helyettesítik”. Ez az út egyúttal „a látszatok és a manipuláció világába vezet” – figyelmeztetett Demski.
Marcin Pulit kedden a PAP hírügynökségnek elmondta: a krakkói rádióból az AI felhasználása miatt senkit sem bocsátottak el, az érintettek külső munkatársak voltak, akiknek szerződéseit azért nem hosszabbították meg, mert az eddigi műsor „nem vált be”. Az Off Radio Krakówban három hónapra tervezik az AI-t felhasználó kísérletet, közben a fiatal közönségnek szánt új, élő műsorvezetőket is alkalmazó programon dolgoznak – közölte Pulit.
A Demski által megfogalmazott, a lengyel Országos Rádió- és Televíziótanácsnak és a lengyel ombudsmannak is címzett nyílt levelet egy nap alatt, kedd délutánig több mint 8 ezren írták alá.
A mesterséges intelligencia térnyerése kihat az emberek mindennapjaira. De vajon miért félünk attól, amit nem ismerünk? Erre és még rengeteg hasonló kérdésre keresi a választ dr. Rab Árpád digitáliskultúra-szakértő és jövőkutató Szily Nórával a Femina Klub októberi előadásán. Ha érdekel a téma, KATTINTS IDE, és szerezd be a jegyeket!
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ne vedd be, ha ilyen fájdalomcsillapítót vettél! Komoly baj lehet vele
Figyelmeztetnek a szakemberek!
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- mobil
- mobiltelefon