A világvégét jelzik a vonalkódok?
Az összeesküvés-elméletek a vonalkódban az ördög bélyegét látják.
A vonalkódot 1948-ban találták fel. A philadelphiai Drexel Műszaki Intézet végzős diákja, Bernard Silver véletlenül kihallgatta, ahogy egy helyi élelmiszer-üzletlánc vezetője a dékánnal beszélgetett. Az üzletember arra szerette volna felkérni az intézetet, hogy fejlesszenek ki egy rendszert, mely képes az élelmiszer-áruházak pénztáránál automatikusan leolvasni a termékek adatait. Az ötlet felkeltette Silver érdeklődését, és rávette egy barátját, Norman Woodlandet, hogy segítsen neki a terv elkészítésében.
Miért volt szükség vonalkódokra?
A fiúk egy olyan találmányon dolgoztak, mely lehetővé teszi a tárgyak osztályozását. Először egy ultraibolya fényben világító tinta használatával próbálkoztak, de ez az ötlet drágának és megbízhatatlannak tűnt.
Nem adták fel, tovább próbálkoztak, ami 1949 végén meghozta eredményét. Silver és Woodland szabadalmát 1952-ben engedélyezték mint az árucikkek osztályozásának eljárását mintaazonosítás segítségével.
Az egységes kódokat ezt követően 1970-ben fejlesztették ki, és 1973-ban az Egyesült Államok kormánya bevezette az Univerzális Árukód jelrendszert, melyet ma is világszerte használnak.
Azonban csak 1981 után váltak széles körben elterjedtté a vonalkódok, amikor a Védelmi Minisztérium is alkalmazni kezdte azokat. Ők azt szerették volna, ha minden a hadsereg által vásárolt áru ilyen vonalkóddal lenne ellátva. Ettől kezdve a vonalkód széles körben elterjedt, és mára a termelés szinte minden ágazatában használják.
Az összeesküvés-elméletek
Sokakban merült azonban fel azóta is a kérdés, hogy miért vágyott annyira az amerikai hadsereg arra, hogy a vonalkód nemzetközileg is elfogadott legyen? Az Univerzális Árukód használata nem lett volna döntő fontosságú, mivel egyéb kódrendszerek alkalmazása sokkal kényelmesebb lett volna a hadsereg számára. Bármi is volt az ok, a katonaságnak köszönhető, hogy mára a nyugati világban eladott termékek 95%-a vonalkóddal van ellátva.
A fenevad bélyege, mely a vég közeledtét jelzi?
Egy jobboldali vallásos társaság paranoiás tagjai szerint a vonalkódok a gonoszt szolgálják. A Jelenések könyvében ugyanis ez olvasható: "Azt teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezükre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma. Itt van a bölcsesség. A kinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat."
A fundamentalista keresztény összeesküvés-elméletekkel foglalkozó szakemberek szerint a vonalkód a fenevad bélyege, és elterjedése a vég eljövetelét jelzi.
A földönkívüliek rendszere?
Más furcsa elméletek szerint a vonalkóddal ellátott intelligens kártyák bevezetését a földönkívüliek kényszerítik ki a kormányoktól, akik így akarnak azonosítani.
Ezen elméletek szerint a rendszer lehetővé teszi számukra, hogy egy lokátor segítségével a chipek jelzése révén nyomon kövessék minden lépésünket. Az idegenek által kidolgozott genetikai kódok alapján kapunk egy vonalkódot, így időigényes vizsgálatok és tesztek nélkül is számos fontos biokémiai jellemzőt tudnak megállapítani rólunk.
A legmeggyőzőbb bizonyíték
Az összeesküvés-elméleteket hívőik elsősorban a következőkkel bizonyítják. A standard vonalkód 12 számból áll, valamint az elején, a közepén és a végén határvonalakkal két szekcióra oszlik. Ezeket a határvonalakat vezetővonalaknak hívják. Habár a vezetővonalnak nincs külön értéke, nyomtatásban pontosan úgy néz ki, mintha egy enyhén felnagyított 6-os jel lenne.
Ez azt jelenti, hogy minden vonalkód három nagy hatost rejt magában, elöl, középen és a végén - 666, a Fenevad bélyege. Még aggasztóbb, hogy néhány kormányzati szerv már tervezi gazdag megbízóik azonosítását, ami magában foglalhatja a kétujjas ujjlenyomat-leolvasást, a hajszálba ágyazott mikrochipről történő adatleolvasást vagy a kéztőnél elhelyezett vonalkódot.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A szkeptikusok szerint
A vonalkód rendkívül hasznos a kiskereskedelemben. Meggyorsítja a pénztárnál történő fizetést, lehetővé teszi a gyors, számítógép-vezérelt készletellenőrzést és a bevételek összegzését, valamint az áruk osztályozását is könnyíti és gyorsítja. Hasznossága az emberekről szóló információk begyűjtésében - hol és mit veszünk - tagadhatatlan, de ez az üzlet. Azt állítani, hogy mindez az ördög vagy kicsi szürke emberkék műve, csak szükségtelen túlbonyolítása a dolgoknak.
Cikkünk David Southwell és Sean Twist Rejtélyes esetek - A legérdekesebb összeesküvés-elméletek című könyve alapján készült, mely az Alexandra Kiadó gondozásában jelent meg.
OLVASD EL EZT IS!
- tudomány
- katasztrófa
Eltitkolják a 2014-es üstököst?
- tudomány
- titok
Vigyázz, mert lehallgathat a főnököd
- világűr
- érdekességek a világból