Bugyi nélkül táncolt a férfiaknak a király exfelesége: sosem felejti el őt a világ

A történelem az esetek többségében híres és hírhedt férfiak döntésein múlott, ugyanakkor nem véletlenül tartja a mondás, hogy minden sikeres férfi mögött egy nő áll, erőskezű hitvesként vagy titkos szeretőként.

Ha valóban okos nők voltak, igyekeztek is a háttérben maradni, majd onnan irányítani, mivel az elmúlt századokban nem nézték jó szemmel, ha egy nő kitűnt, és az előtérbe tolakodott.

A legbátrabb törtetők, a legmerészebb nőszemélyek azonban fittyet hánytak az illemre és elvárásra, és minden női fortélyt és bájt bevetve előreverekedték magukat a társadalmi ranglétrán. Hírnévre, gazdagságra, népszerűségre és boldogságra vágytak, persze ki-ki más eszközökkel érte el célját. Íme, három különc nő, aki életében számtalan botrányt kavart, halála után pedig legendás személyként élt tovább.

Lola Montez, egy vérbeli kalandornő

A spanyol anyától és ír katonatiszt apától származó Eliza Rosanna Gilbert - művésznevén Lola Montez - az 1800-as évek második felének legprovokatívabb asszonyaként vonult be a történelembe. Már kislányként is elkényeztetett és akaratos volt, nyughatatlan természete a szigorú brit leányiskolákon is kifogott. Még csak 16 éves volt, amikor megszökött egy fiatal tiszttel, de két évre rá már el is hagyta, hogy táncosnőnek álljon Kalkuttában.

Megjárta Londont és Párizst, kitartott nőként és hírhedt kurtizánként bekerült a művészi körökbe, szeretője lett többek között Liszt Ferencnek és Alexandre Dumas-nak is. 1846 körül táncosnői karrier reményében Münchenbe utazott, de egy sokkal nagyobb hal akadt a horgára: maga I. Lajos, a bajor király. A hatvan éves uralkodót annyira elbűvölte Lola bája, hogy egy müncheni palotát és grófnői címet ajándékozott az akaratos szeretőnek.

Kirobbanó temperamentumával és kalandornőhöz illő gátlástalanságával hamar komoly befolyásra tett szert az udvarnál. Nő létére cigarettával, pisztollyal, lovaglópálcával és vérebbel jelent meg a nyilvánosság előtt, bármit megszerzett, amit akart. Az 1848-as események vihara elől a rossz hírű hölgy végül Londonba szökött, ahol szinte azonnal férjhez is ment. A házasság csak addig tartott, amíg a pénz, Lola ezután Amerikában és Ausztráliában csinált karriert Póktánc néven elhíresült merész előadóestjeivel. Persze nem véletlenül özönlöttek a férfiak, a buja hölgy ugyanis tánc közben nem viselt alsóneműt a szoknyája alatt. A botrányhősnő végül New Yorkban telepedett le, itt is halt meg 1861-ben agyvérzés következtében, 39 éves korában.

Josephine Baker, a Kreol Istennő

Amikor a Freda Josephine McDonald néven született 12 éves félvér kislány megszökött fehér munkaadójától, hogy rögtönzött utcai táncból éljen meg St. Louise nyomornegyedében, senki se gondolta volna, hogy belőle lesz a 20. század egyik legelsöprőbb előadója és leghírhedtebb botrányhősnője. Az öntudatos kreol lány 1918-ra már a város egyik legnevesebb varietéjében énekelt és táncolt szólót, majd rövid harlemi kitérő után, Josephine Baker művésznévvel Párizs felé vette az irányt.

A francia főváros majd két évtizeden át Baker-lázban égett, rajongói csak Bronz Vénusznak, Fekete Gyöngyszemnek és Kreol Istennőnek becézték. A bővérű, egzotikus szépség félmeztelen táncprodukciójával és erotikus imázsával új stílust és színpadi műfajt teremtett. Baker imádta a buja, fényűző darabokat: csokoládébőrét tollakkal és gyöngyökkel díszítette, de az is előfordult, hogy műbanánokból készített szoknyában vagy élő leopárddal lépett színpadra.

A francia hölgyek persze megbotránkoztak a táncosnő provokatív szabadosságán, de a színházak mégis zsúfolásig tömve voltak. A rafinált hölgyemény a világháború alatt még a németeket is elbűvölte, akik nem is sejtették, hogy az extravagáns művésznő kódolt kottákkal titkos üzeneteket közvetített a francia ellenállásnak. Egy időre még Amerikába is visszatért, az ötvenes években filmezett, és a polgári jogok aktív szószólója lett. Hat férjet fogyasztott el, két fiút szült, de mindvégig nyílt titok volt, hogy nőkkel is folytatott szerelmi viszonyt. A különc táncosnőt és énekest 68 éves korában érte a halál, négy nappal azután, hogy egy őrületes előadással megünnepelte karrierjének ötvenedik évfordulóját.

Frida Kahlo, a feminista festőnő

A mexikói festőnő nagy kedvence a művészettörténetnek, mivel művei hűen tükrözik szenvedélyes lelkivilágát és életét: épp annyira egyediek és karakteresek, mint amilyen maga az alkotójuk volt. Az alacsony, összenőtt szemöldökű, kissé bajuszos Frida Kahlo nem volt egy szépség, de tüzes temperamentuma, merész humora és nyíltsága ellenállhatatlanul vonzóvá tette. Nőként és művészként is erősen kötődött a mexikói és azték hagyományokhoz, hatalmas hajfonata és furcsa ruhái szinte a védjegyévé váltak. A női szexualitás festményein is központi szerepet kapott.

A különc festőnő nyíltan vállalta biszexualitását, 21 évvel idősebb festő férje, Diego Rivera mellett több szeretőt is tartott, férfiakat és nőket vegyesen. Aktívan politizált, harcos feminista volt, véleményét sose rejtette véka alá: amerikai látogatásakor még a Ford autógyár vezérének is odavetett egy fricskát. Ugyanakkor érzékeny művész és sebezhető, szenvedő nő is volt. Az annyira vágyott anyaság nem adatott meg neki, mivel gyermekbénulásban előbb a lába deformálódott el, később pedig egy közúti balesetben a gerince és a méhe is súlyosan megsérült.

A Kahlo-mítoszt ő maga is gerjesztette azáltal, hogy otthonában, a Kék Házban a fürdőszoba mögé számos ládát falaztatott el, melyek felbontását még örököseinek is szigorúan megtiltotta.

Három éve, a tilalom lejártával feltárultak a különc festőnő elrejtett kincsei: több ezer fotó, rúzsfoltos jegyzetek, orvosi papírok és vagy kétszáz ruha. Kahlo harcos temperamentumát 47 éves korára megtörte az örökös fájdalom és a műtétek sora, legyengülve, tüdőgyulladásban halt meg.

• botrány
• nők
• történelem
• híres nők
• Terasz