
A legvisszataszítóbb női tulajdonságok a férfiak szerint
Jólesik néha egy-két félreérthető mondattal felkeltened a munkatársad figyelmét? Nem érdemes.

Egy állás nem csak attól tökéletes, hogy imádod azt, amit csinálsz, és ezért ráadásul még elegendő fizetést is kapsz. Fontos a kellemes munkahelyi légkör is, valamint az, hogy a kollégákkal is megértsétek egymást.
Vannak azonban olyan, leggyakrabban nőkre jellemző tulajdonságok, melyek nem az előrejutásban segítenek, sokkal inkább hátráltatnak a munkatársakkal való harmonikus kapcsolat kialakításában - és akár az előmeneteledet is befolyásolhatják. Ha a következők téged is érintenek, a karriered érdekében ideje tükörbe nézned.
Pletykálkodás
Senki sem szereti az olyan kollégákat, akik mindig a másik dolgával foglalják el magukat. Egy pletykálkodó munkatárs nem csupán azért bosszantó, mert az ember magánéletében turkál, hanem azért is, mert - sok esetben - kicsit kiszínezve adja tovább a legfrissebb híreket. Persze a pletykálásnak is más és más szintjei vannak. Előfordul, hogy a személyiségedből fakad, hogy mindent meg akarsz osztani másokkal, ez megbocsátható, ám jó, ha önuralmat gyakorolsz, mert ezt nem viselik el túl sokáig.
Ha viszont hajlamos vagy eltorzítani is a híreket, illetve kifejezetten rosszindulatú pletykákat terjeszteni arról, akit ki nem állhatsz, ideje visszafognod magad. Hosszútávon ugyanis egyik munkahely sem viseli jól az ilyen munkatársakat, ráadásul nem is valami szép emberi tulajdonságról van szó.
A flörtölés
A munkahelyeken is szövődnek szerelmek. Van, ami tiszavirág életű, és van olyan is, ami hosszú ideig tart. Nem tiltja a törvény, de nem is nézik jó szemmel a kollegiális romantikát. Sok olyan nő van azonban, akinek a hódítás szinte lételeme, és ezt nem is képes a küszöbön kívül hagyni.
Kevés férfi tud ellenállni egy vonzó nő közeledésének - legalább egy kis flört erejéig -, ezért egy ilyen kolléga igencsak felforgathatja a munkahelyi rendet. Természetesen akkor, ha a közeledésből komoly kapcsolat alakul, bizonyára a főnöknek sem lesz egy szava sem.
Ám, ha csupán a szórakozás kedvéért kedveled néha az ujjad köré csavarni a férfikollégákat, az nem túl kifizetődő. Mindezzel nem csupán az előmeneteledet kockáztatod, de az egyébként biztosnak vélt állásodat is.
Bennfenteskedés
A főnök kedvencének lenni csábító, pedig jobb, ha vigyázol, hogy ne ess ebbe a kategóriába. Ugyan a főnökkel jó lesz a viszonyod, a kollégákkal viszont vélhetően egyre rosszabb, legfőképpen akkor, ha érezteted is velük kivételes helyzeted. A főnök kedvencének szerepébe ráadásul könnyű belecsöppenni: elég, ha folyamatosan tájékoztatod mindarról, amit az irodában tapasztalsz vagy hallasz. De az is segít, ha rendszeresen a többiek helyett aratod le a babérokat, úgy, hogy minderről semmit sem sejt a munkaadód.
Mindenkinek jólesik az elismerés, és egy-egy alkalommal még meg is bocsátható, de, ha sorozatosan dicsekszel a többiek munkájával, ne számíts sok jóra. Ráadásul, ha a munkaadód egy kicsit is figyel, rövidesen átlát majd rajtad, aminek az ára akár egy felmondólevél is lehet, legjobb esetben közös megegyezéssel.
Tiszteletlenség és udvariatlanság
A férfiak is szeretnek összejárni a haverokkal, ahogy néha kissé kikapcsolódni is munkaidőben - például az internet és a közösségi oldalak segítségével. Utóbbiakat a nők is előszeretettel használják, ám ennél van nagyobb kedvencük is: a telefon.
Ha irodán kívül beszéled meg az elmúlt este történéseit a barátnőddel, azzal semmi gond nincs. Ám, ha hajlamos vagy a magánjellegű beszélgetéseidet a munkahelyeden, ráadásul munkaidőben, mások füle hallatára intézni, annak nem sok jó következménye lesz. Ha a főnököd nem is veszi észre, a férfikollégák idegeit biztosan felborzolod - még akkor is, ha egyébként jól végzed a munkád.
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
Az etikett szerint sem illendő dolog mások előtt magánbeszélgetést folytatni, de, ha több férfival dolgozol együtt, erre különösen ügyelj - ha fontos számodra a harmonikus légkör az irodában.